ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Akadálymentes lett a Zeneiskola
Feltöltötte Zsóka - hétfő 30 június 2008 - 21:22:53
Elkészült a váci Zeneiskola akadálymentesítése, a beruházás nagy részét önerőből, a többit pályázati forrásból biztosította a város. A kerekesszékkel is megközelíthető mobilrámpás bejárat a Kossuth térnél található, az intézményben pedig egy emelőlift segíti az eljutást egészen a koncertteremig.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Farkas Pál igazgató, Bartók Béla Zeneiskola, Vác
„ Kossuth tér felől lehet megközelíteni, egy kapucsengőn keresztül a portást értesíteni, hogy mozgáskorlátozott érkezett. Ő végigkíséri és segíti a bejutást, tehát kapunyitással, az emelőlift segítségével a nagytermet meg tudja látogatni, illetve be tud menni, illetve az udvarra, ha udvari rendezvények vannak, és a mellékhelyiséget is tudja már használni, hiszen úgy lett kialakítva.”

Hát így lehet bejárni most már kerekesszékkel is a Bartók Béla Zeneiskola épületét, ezt egyébként a hivatalos átadón demonstrálták is. Vác az akadálymentesítésért eddig is sokat tett, közintézményeit például folyamatosan látja el a közlekedést segítő megoldásokkal. Ami a feladatot nehezíti, az a műemléki környezet, hiszen ezeknél az épületeknél, így a Zeneiskola esetében is, az illetékes hatóság sokkal több követelményt támaszt.

Dr. Bóth János polgármester, Vác
„ Egyrészt elmondtuk, hogy időben elhúzta a folyamatot, másrészt átalakításokat kellett végezni, amit egy új épületnél, vagy egy nem műemléképületnél nem kellett volna. Itt akár a mozgáskorlátozott WC-t, amit ugye kipróbáltak az érintettek, illetve akár mondjuk itt a lépcsöknek a kérdését vesszük figyelembe. Tehát lelassítja, de végül is van mindig megoldás csak drágább megoldás, de azt gondolom, hogy ebben az ügyben valóban nem a takarékosság a legfontosabb szempont.”

A tervezésre 336ezer forintot költött a város, a kivitelezés végösszege, a mozgássérült parkolók kialakításával együtt 6.4 millió forint volt. Ebből a sikeres pályázatok mellett 4 milliót az önkormányzat saját forrásból biztosított. Bóth János elmondta, bár az akadálymentesítés terén országosan is jól áll a város, azért van még mit tenni a jövőben

„Egyik nagy feladat lenne a Művelődési Központba a most folyó tervezés után oda egy liftet, hogy a legnagyobb kapacitású termünk a Művelődési Háznak a színházterme is elérhető legyen viszonylag közvetlenül a mozgáskorlátozottak számára. Most is el lehet érni, csak egy kicsit bonyolult ez a dolog, az egy komolyabb feladat lesz.”




email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.