ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Új turisztikai könyv Vácról.
Feltöltötte vdavid - péntek 25 július 2008 - 10:13:26
Új ismeretterjesztő anyag készült Vácról. A „Szeretettel Vár Vác” címet viselő 64 oldalas kiskönyv azzal a céllal készült, hogy az idelátogató turisták és VIP vendégek átfogó képet kapjanak a város természeti és épített értékeiről. A könyvet csütörtökön mutatták be az alkotók a nyilvánosság előtt, akik szerint a szerkesztés során legnagyobb gondot az okozta, hogyan tudják Vác gazdag adottságait ilyen rövid terjedelemben összefoglalni.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

2006-tól készítik a szerkesztők a „Szeretettel Vár” sorozatot azzal a céllal, hogy megismertessék a nagyérdeművel a hazai településeken található értékeket. A könyv producere azt mondta főleg olyan települést szeretnek bemutatni amely büszke múltjára, tervezi jelenét és építi a jövőjét és mivel úgy látják Vác is ilyen város ezért kezdtek ebbe a munkába. A város pedig azzal támogatta a könyv elkészítését, hogy jónéhányat megvásárolt belőle ez ugyanis kiváló ajándék az idelátogató vendégeknek.

Dr. Bóth János Vác Polgármetere

Nekünk van egy kötelességünk mint városvezetőnek és testületnek, hogy a városmarketinget megfelelő színvonalon kell gyakorolnunk. Azt gondolom ezt a tevékenységet fogja segíteni az a kiadvány mert meggyőződésem, hogy aki kézbe veszi és nem volt még Vácon az erős késztetést fog érezni, hogy eljöjjön ide.

A könyv egyébként 64 oldalasra sikeredett. Az alkotók azt mondták eredetileg 48 oldalt terveztek, viszont a feldolgozás során annyi természeti és épített értékkel találkoztak itt amit ebbe a terjedelembe is nehéz volt besűríteni.

Farkas Csaba Fotoeurópa Könyvkiadó producer
Mikor újra elkerültem ide Vácra akkor döbbentem meg milyen szépen felújították itt a belvárost, a környező utcákat és akkor elhatároztam hogy mindenképp kifogom hajtani, hogy erről a településről készítsünk egy könyvet.

A könyvben 9 nyelven található leírás a városról, és rengeteg fotó amely Szabó Virág lencséjén keresztül mutatja be Vácot. Az alkotók köszönetet mondtak Zomborka Mártának aki nagyban segítette a kiadvány készítését. A könyv premierjét egyébként szándékoltan a Vigalomra időzítették amelynek köszönhetően a rendezvény kezdetétől már megvásárolható lesz a Szeretettel Vár Vác.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.