ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Közvécé Vácon
Feltöltötte vdavid - péntek 25 július 2008 - 10:19:23
Kevés a köztéri vécé persze nem csak Vácon hanem általában a Magyar településeken. Ezen kívánt javítani az önkormányzat amikor szerdán átadták az első nyilvános illemhelyet. A rendszerváltás óta ugyanis a hivatalok a működtetési és fenntartási gondokra hivatkozva inkább csökkentették a közvécék számát mint növelték volna, pedig igény van az ilyen típusú szolgáltatásra. A cél Vácon is az volt, hogy ne az önkormányzatnak kelljen az illemhelyet üzemeltetnie ezért a városban már jól bevált magántőke bevonásával enyhítettek a szorító gondokon.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A váci polgármester szerint egy illemhely átadása nem lenne akkora esemény ha nem lenne kevés belőlük. A rendszerváltás tájékán három nyilvános vécé üzemelt a városban ebből már csak egy működik mégpedig a Naszály Áruház előtt. A legutóbbit akkor számolták fel amikor a Fő teret átépítették. Pedig lenne erre igény, legalább is a testület előtt havonta téma a közvécék hiánya. Ezen a gondon enyhít a szerdán átadott közvécé amelyre a város 4,5 millió forintot biztosított.

Dr. Bóh János polgármester Vác

A legfrekventáltabb turisztikai helyen a Fő téren nagyon komoly igény jelentkezett rá és éppen ezért a magántőkével összefogva sikerült végre hat hét alatt azt a kérdést megoldani. Bízom benne hogy ha máshol is igény lesz rá- mert biztos hogy van igény erre- azt gondolom, hogy megfelelő stílusban , megfelelő módon és finanszírozási feltételek mellett szabad csak belevágni ilyenbe.

A gond ugyanis az, hogy az illemhely megépítése csak az első lépés ugyanis a vécék üzemeltetése és rentábilissá tétele újabb gondot és beruházást jelentene az önkormányzatnak. Erre adott jó megoldást a magántőke bevonása amelynek a lényege hogy az illemhelyet befogadja és gondoskodik annak őrzéséről és főleg az üzemeltetéséről. Ebben a kérdésben azonban a befogadó magántőkét is érdekeltté kell tenni jelen esetben az érdek pedig a csatornára való rákötés lehetősége. .

Vigh Gyula Curia Kávézó -és Bormúzeum


Kevesen tudják, hogy Vácon a Curia épületének e tér felőli oldalán a közművek a pincébe mennek le. Ott tartályba gyűjtjük össze a szennyvizet és azt villanymotorokkal emeljük át a közcsatornába. Már kétszer előfordult, hogy beállt z automatika és befolyt a pincébe a múzeumba a szennyvíz.


Az 1910-es években a kúria udvarán ilyen épület állt itt. A terveket engedélyező Kulturális és Örökségvédelmi hivatal ezért ahhoz ragaszkodott, hogy az eredeti épület rekonstrukciójaként épüljön fel az illemhely.

Kovács István kivitelező

Ebben a munkában az volt a legnagyobb kihívás, hogy a múlt század jellegű korhű épületet kellett megoldani és ehhez olyan anyagokat használtunk fel ami a mai vécék formájába beleillik.

A rendezvényvécére keresztelt illemhely tehát délelőtt 10 től lesz nyitva a fenntartó szerint addig amíg szükség lesz rá. A szolgáltatást pedig középkategóriás áron 80Ft/ alkalomért lehet igénybe venni.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.