ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Uszoda átadás Acsán
Feltöltötte Zsóka - hétfő 22 szeptember 2008 - 20:40:51
Uszodát avattak a hétvégén Acsa községben. A fedett és egy nyitott medencével rendelkező létesítmény megépítéséhez pályázati úton szerzett forrást az önkormányzat. Az úgynevezett három P-s rendszerben magvalósított uszodát a település bérli a kivitelező cégtől, amely egyben a létesítmény üzemeltetését is végzi. A rendezvényen megjelent Kemény Dénes az olimpiai bajnok vízilabdacsapat kapitánya, aki lobbierejével segítette a sikeres projekt megvalósítását. Az ünnepélyes átadást követően a helybéli fiatalok számára úszóversenyt. és vízilabda bajnokságot szerveztek, amelynek levezetését Kemény Dénes és az olimpiai aranyérmes csapat kapusa Szécsi Zoltán vállalta fel.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

2004-ben döntött úgy az aAcsai önkormányzat, hogy az akkor megjelenő tanuszodák megvalósítását támogató programra pályázatot nyújtanak be. A kormány ugyanis ötven ilyen létesítmény megvalósítását célozta amelyből eddig 25 épült meg. A program éppen azt a célt tűzte ki, hogy lehetőséget kapjanak azokban a térségekben is a fiatalok az úszás elsajátítására, ahol nincs a közelben uszoda. A három P-és rendszerben működő projekt alapján az önkormányzatnak nem került pénzébe a létesítmény kivitelezése, hanem 15 éven keresztül bérli azt a beruházó illetve a közbeszerzést elnyerő Tempero ZRT-től. A pályázat előkészítésében és kivitelezésében fontos szerepe volt Kemény Dénes vízilabda kapitánynak aki kedvenc időtöltésének hódolva sokat tartózkodik ebben a kistérségben.

Kemény Dénes az Olimpiai Vízilabdacsapat kapitánya
„Én úgy gondolom, hogy nagyon nagy területen itt nem volt uszoda, és ezt néhány év alatt észrevettem, mert megmondom, hogy ahová vadászni jár az ember, nem foglalkozik azzal, hogy uszoda van, vagy sincs. És amikor egyszer a fülembe jutott, hogy van egy ilyen országos pályázati lehetőség, hogy 50%-ban állami hozzájárulással PPP program keretén belül lehet tanuszodát építeni, akkor eszembe jutott, megnéztem, hogy Acsának lehet-e esélye. Megnéztem a térképet, és amikor ezt is láttam, jeleztem itt a település vezetőink, hogy szerintem, ezt meg kéne próbálni.”

A létesítményben egy fedett, 120 cm mély 8,5x15m-es tanmedence és egy 180cm mély 25x12m-es nyitott medence, illetve ezeknek a kísérő helyiségei épültek meg. Az acsai önkormányzatnak a jegyek értékesítéséből származó bevételekből kellene fedeznie a havi 4 millió forintos bérleti díj összegét. Ezt a bevételt azonban csak folyamatos telt ház esetén tudja az önkormányzat kitermelni, viszont ha ez sikerül akkor 15 év múlva az uszoda Acsa település infrastruktúráját gyarapítja majd.


Szekeres Rezső polgármester Acsa
”Azt szeretnénk, hogy nem csak az acsai hanem a környékbeli lakosok is járjanak sportolni, vegyék igénybe. Viszont további fejlesztési terveink is vannak. Termál víz kutatást is végeztünk és nagy biztonsággal mondható, hogy termálvízlelő hely az acsai terület.”

A tervek közt szerepel tehát a medence meleg vizes illetve gyógyulást-célzó bővítése is. A helybéli fiatalok azonban nem vártak erre, szívesen vették birtokba a beltéri, mind a kültéri medencéket, ahol az átadást követő sportversenyek bírói szerepét Kemény Dénes és Szécsi Zoltán vállalta fel.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.