ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Vác ’56 könyvbemutató
Feltöltötte Zsóka - hétfő 18 december 2006 - 21:28:11
Vác idei utolsó 56-os megemlékezését pénteken tartották a városházán, itt mutatták be először a meghívottaknak a Vác ’56 című kétkötetes forrásgyűjteményt. A Váci Történeti Tár című sorozat 4. darabjának kiadója a Városi Levéltár. Az intézményen kívül múzeumokban, könyvtárakban, egyéb közgyűjteményekben és az Állambiztonsági Hivatal Levéltárában folyt a kutatás, az itt fellelt dokumentumokból és korabeli fényképekből állt össze a kétrészes mű. A bemutató helyszíne sem véletlen, hiszen az 50 évvel ezelőtti váci eseményeknek a Városháza volt a központi helyszíne.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A könyvbemutatón Bóth János polgármester hangsúlyozta, a város méltóképpen ünnepelte a jeles évfordulót, ez a kötet pedig véleménye szerint fölteszi az i-re a pontot. A kötet célja, hogy az a generáció, amely még nem élhette meg a váci eseményeket, hozzájuthasson ehhez a történelmi forrásanyaghoz. Bóth János szerint ez a kötet közelebb visz minket a kor megértéséhez.

Gyarmati György történész szerint, Magyarországnak két időszakra van önálló országtörténete, azaz hogy majd minden településen felkutatták és közreadták az adott korszak eseményeinek feldolgozását. 1848 - 49 mellett ilyen az 1956-os forradalom és szabadságharc is. Szerinte az 1956-tól 58-ig terjedő időszak a 20. század legjobban dokumentált időszaka.

Böőr László, nyugalmazott főlevéltáros erről a korszakról elmondta, a felkelők és a kormány nemcsak a szovjet rendszer elutasítását fogalmazták meg, hanem a mai modern demokrácia alapelveit is célul tűzték ki, azaz a szólásszabadságot, a többpártrendszert és a teljes nemzeti függetlenséget akarták.
A kötet kiadója a Vác Városi Levéltár. Az intézmény vezetője Horváth Ferenc beszédében arról szólt, az anyaggyűjtés során döbbent rá, milyen erős az 56-os forradalom hatása még ma is az eseményekben részt vevők számára.
A levéltár igazgatója ennek kapcsán a további tervekről is beszélt. Horváth Ferenc szerint ugyanis adott a lehetőség a folytatásra, hiszen a visszaemlékezések nagy része még lejegyzésre vár, számos történelmi emlék pedig még nem került a könyv összeállítóinak birtokába. A Vác ’56 című könyv bemutatóját 1 perces néma tiszteletadás zárta, emlékezve azokra, akik a forradalom részesei voltak, de már nem lehettek ott a Vác 56 című könyv ünnepélyes bemutatóján.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.