ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


50 éves a Váci Baptista Gyülekezet
Feltöltötte Zsóka - hétfő 08 december 2008 - 21:56:01
50 éves fennállását ünnepli idén ünnepli a Váci Baptista Gyülekezet. A vasárnapi jubileumi istentiszteleten Vác város polgármestere, Beer Miklós megyés püspök, és több református illetve evangélikus egyházi képviselő is részt vett. Az 1958. december 8-án, 8 hitvalló taggal megalakult gyülekezet az elmúlt évtizedek alatt fokozatosan gyarapodott, mára a gyülekezeti tagok száma meghaladja a 150 főt, és 2004-re megépült a 330 fő befogadására alkalmas baptista imaház is. A jubileumi istentiszteleten több százan vettek részt.

A Váci Baptista Gyülekezet 20 éven át a Szokolyai Gyülekezet leányegyházaként működött, azután önállósodtak, hogy megépült első váci imaházuk a Köztársaság utcában. Az anyagilag és erkölcsileg is megerősödött váci gyülekezet 1986-ban lelkipásztori lakást, parókiát is tudott vásárolni. A 80-as évek végétől számos ökumenikus és ifjúsági találkozót is rendeztek és lassan kinőtték régi imaházukat.

Meláth Attila lelkipásztor, Váci Baptista Gyülekezet
„1997. májusában vásároltuk meg azt a telket, azt a területet a várostól ahol most ez az új templom áll, 1999. nyarán kezdődtek az alapozások és 2004. október 2-án szenteltük fel ezt az új templomot.”

A kórház mellett megépült templom padlásterének beépítése még ma is folyamatban van. De nemcsak a templom bővül folyamatosan: mára már a gyülekezetnek 153 úrvacsorás tagja van, közel 80 gyermek és nagyjából 60 látogató tartozik a váci baptistákhoz.
A vasárnapi jubileumi istentiszteletre meghívták a protestáns és a római katolikus egyház képviselőt is, akik közül többen köszöntőt is mondtak az ünnepi gyűlésen. A vendégek tiszteletére rendezett állófogadás után az ünnepi istentisztelet a hálaadás és az örvendezés jegyében zajlott. Meláth Attila 1992 óta a Váci Baptista Gyülekezet lelkipásztora. Eredményes munkájának elismeréseként november végén újraválasztották a legnagyobb, Budapest és vidéke baptista egyházkerület elnökévé, ami tulajdonképpen püspöki rangot jelent. Így 87 gyülekezet és mintegy 10-12 ezer ember lelki életének irányítását végzi, valamint koordinációs és szervezési feladatokat lát el pluszban a következő négy évben.




KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.