ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Szociális rendelet módosítások
Feltöltötte e107 - csütörtök 04 január 2007 - 16:50:37
Több szociális rendeletet módosított decemberi ülésén a váci önkormányzat. Ezek értelmében emelkednek a térítési díjak több intézmény esetében, a rászorulók számára viszont nő az adható lakástámogatás összege. A változtatásokat nagy többséggel fogadták el a városatyák, életbe pedig január 1-től léptek.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A Zrínyi utcai Bölcsődében működő speciális csoportba járó, nem váci gyermekek után az eddigi napi 1200 helyett 1350 forintos térítési díjat állapított meg az önkormányzat. Ezt az összeget az önkormányzatok közötti megállapodás alapján fizetik az érintett települések, jelenleg 6 itt ellátott vidéki gyermek után.
Módosulnak a szociális alapszolgáltatások díjai, többek között az étkeztetés és a házi segítségnyújtás tarifái, de az átmeneti elhelyezést illetve az ápolási gondozást nyújtó intézmények áraiban is változtatott a testület. Ez utóbbi a hajléktalanszálló és az Idősek Otthonainak térítési díjait érinti, összességében 10 %-kal növelve a szolgáltatásokat igénybevevők költségeit.

Január 1-től nőtt azonban a lakásfenntartási támogatások összege. Ezeket az önkormányzat 2004 január elsejével emelte utoljára, akkor mintegy 50%-kal. A mostani módosítást az azóta bekövetkezett közüzemi díjváltozás indokolta, ennek eredményeként a rászoruló családok 500 forinttal magasabb összegű támogatásban részesülnek. A díjak az alapján lettek megállapítva, hogy a lakásfenntartás költsége, azaz a rezsi hány százalékát teszi ki a rászorulók havi jövedelmének. 30 és 40 % között a támogatást 4500, 40 és 45 % között 5000, 45 % rezsiköltség felett pedig 5500 forintban határozta meg az önkormányzat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.