ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


hétfő 18 június 2018
Önkormányzat díjat kapott Vác Város Önkormányzata
Feltöltötte esaniko - hétfő 18 június 2018 - 09:24:02
Mint Híradónk hétfőn már beszámolt róla, Tehetségbarát Önkormányzat díjat kapott a váci városháza. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kitüntetéssel a város azon intézkedéseit ismerte el, amelyekkel segítette az óvodás és iskolás korú gyerekek tehetségének kibontakozását, illetve felkutatta és segítette a kiemelkedő képességű fiatalokat. A bizottság külön értékelte az önkormányzat szerepvállalását a sajátos nevelési igényű gyerekek felkarolásában és integrációjában, valamint a fiataloknak szervezett prevenciós rendezvények szervezésében is. A Tehetségbarát Önkormányzat díjjal járó támogatási összeget a város többek között tanulást elősegítő, illetve sport- és művészeti eszközök vásárlására fordítja, a jövőben pedig tehetséggondozó tábor, illetve sportágválasztó rendezvény szervezését is tervezi, hogy még több támogatást és jutalmat kapjanak a kiemelkedő képességű és szorgalmas fiatal váciak.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.