ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


hétfő 21 január 2019
V. Kocsonyapiknik Vácrátóton. Halas és alkoholos is lesz a forraltbor mellé.
Feltöltötte esaniko - hétfő 21 január 2019 - 08:20:00
Ötödik alkalommal rendeznek Kocsonyapikniket Vácrátóton. A szombat délutáni program keretében a forralt borokra és kocsonya-különlegességekre váltható kóstolójegyekkel a helyi iskolát támogathatják a látogatók. A település polgármestere az ES Televízió kulturális magazinjában elmondta, természetesen egyéb finomságokkal, így sült kolbásszal, hurkával és gofrival is várják a vendégeket, de a kocsonyák között lesznek az igazi kuriózumok, így például halasat, gyümölcsből készültet vagy alkoholost is lehet majd kóstolni. Spiegelhalter László az interjúban kiemelte, hogy a korábbi piknikek neves vendégei – köztük a vácrátóti Dér Heni, Nagy Feró, DJ Dominique, illetve a szintén helyi Bíró Blanka válogatott kézilabdakapus is készít közösen egy füstölt húsos kocsonyát az alkalomra. A tavalyi nagy érdeklődés miatt idén bőségesebb mennyiségű kocsonyával készülnek-tette hozzá a szervező.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.