ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


csütörtök 22 október 2020
Már olvasható a középiskolák honlapján a felvételi tájékoztató
Feltöltötte esaniko - csütörtök 22 október 2020 - 08:39:01
Kedden tették közzé a hazai középiskolák honlapjai a hivatalos felvételi tájékoztatókat, ahol kiderül, hogy a következő tanévtől milyen osztályokat, illetve tagozatokat indítanak a most nyolcadik évfolyamra járó jelentkezők számára. A pályaválasztók és a szülők tájékozódását Vácon az ESTV szerkesztősége is segíti azzal, hogy a város középiskoláinak hetente közel egy órában bemutatkozási lehetőséget biztosít a Hazai című műsorban, amit az adásnapot követően a tévé Youtube csatornájára is föltöltünk. A videómegosztón az ESTV Vác csatornán már megtekinthető a Piarista gimnázium, és a Táncsics szakgimnázium bemutatkozása, csütörtökön pedig a Madách gimnázium igazgatója mutatja be az iskolát. Mire tehát dönteni kell a jelentkezésről, mind a kilenc középiskola filmje visszanézhető lesz a Youtube-on is.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.