ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


csütörtök 16 szeptember 2021
A Covid miatt most vasárnap szervezik meg az egyébként tavasszal esedékes Naszály túrát
Feltöltötte esaniko - csütörtök 16 szeptember 2021 - 09:21:53
A Covid által kikényszerített két év szünet után ismét megszervezik a hagyományos Naszály túrát, amire e-mailben lehet még nevezni. Az elmúlt három évtizedben leginkább tavasszal megtartott kirándulásra mindig sokan jelentkeztek, a járvány 2020-as terjedése miatt azonban nem tarthatták meg a helyismereti programot, ezért azt most a mobilitási hét keretében élesztik újra. 19-én, vasárnap, 09.00. órakor, a pályaudvarról, busszal indul a csoport, majd Kosdról gyalog folytatják útjukat a résztvevők, akik első állomásként az egykori szénbányához látogatnak el. Innen végig járva a hegygerincet egészen a kilátóig mennek majd, ahol a Dunakanyar panorámáját is megcsodálhatják, eztán a régi kőbányához is eljutnak a kirándulás résztvevői, akik közben sok más érdekesség mellett olyan különlegességgel is megismerkedhetnek, mint a Szent László pénzére keresztelt Nummulites. A 17 kilométeresre tervezett vezetett túra, végül Vácon ér majd véget a délutáni órákban. A Covid járványra való tekintettel idén nem lesz közös ebéd a hegyen, így a szervezők azt kérik, hogy mindenki hozzon magával élelemet, továbbá, hogy a busszal való utazás miatt előzetesen regisztráljanak a nevezes©futavac.hu email címen.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.