News Item: : Gánti Tibor búcsúztatása
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
csütörtök 21 május 2009 - 16:59:35

Életének 76. életévében elhunyt Gánti Tibor. Az elméleti biológia professzorától, a Váci Múzeum Egyesület egykori elnökétől családtagjai, barátai és tisztelői szerdán búcsúztak a nagymarosi plébániatemplomban. Gánti Tibor 1933-ban, Vácon született és itt is nőtt fel. A budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki karán szerzett diplomát, ezt követően többek közt a Forte Fotókémiai Kutatójában is dolgozott. Élelmiszerkémiai témából doktorált, ipari mikrobiológia témakörben szerzett kandidátusi fokozatot, majd az elméleti biológia területen vált a biológiai tudományok doktorává. Címzetes egyetemi tanár 1981-óta, akadémiai kutató, emellett mindig számos megbízatásnak, társadalmi szervezetben vállalt posztnak tett eleget.

Gánti Tibor az elméleti biológia professzoraként elsősorban az élet mibenlétének, keletkezésének kutatásával foglalkozott, és elkötelezett munkása volt az élővilág megőrzéséért folytatott küzdelmeknek. 16 önálló tudományos műve jelent meg különböző nyelveken, néhányuk több kiadást is megért. Gánti professzornak a tudományos ismeretterjesztés is természetes közege volt, számtalan kiadvány, cikk, tanulmány tanúskodik erről. Rendkívüli megfigyelőképességgel, éles logikával, lenyűgöző stílusban írta meg munkáit, sokszor az irónia és a kritika eszközeit is alkalmazva, legyen szó tudományról, környezetvédelemről, vagy politikáról-írja emlékezésében a Váci Múzeum Egyesület elnöksége. Gánti Tibor 15 éven át, 1987 és 2002 között vezette a Váci Múzeum Egyesületet. Míg egészségi állapota ebben nem akadályozta, elnöki megbízatását követően is rendszeres kapcsolatot ápolt az egyleti tagsággal, a váciakkal. Az egyesület elnöki búcsúja alkalmával, 2002-ben Tragor Ignác Emlékéremmel köszönte meg munkáját. Számos elismerést kapott másutt is, ilyen a Herman Ottó-díj, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének díja, a Pro Natura, Pest Megye Tudományos Díja, vagy a 2007-ben elnyert Nagymaros díszpolgára kitüntetés. Utolsó éveiben a választott lakóhely, Nagymaros értékeit szemlélte érdeklődéssel, foglalkoztatták az urbanisztika kérdései, a környezet szépségének és az épített környezet sebeinek ellentmondásai. Napjainkban jelent meg utolsó könyve, a Természet kebelén címmel. Az elméleti biológia professzorától, a tevékeny lokálpatriótától szerdán vettek végső búcsút rokonai, barátai és tisztelői Nagymaroson, a plébániatemplomban.




KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.11645 )