News Item: : Parktervek a Vásártérre
(Category: Hírek)
Posted by
hétfő 29 január 2007 - 17:15:45

A jelenlegi váci vásártér területére egy szabadidőpark létrehozását, első lépcsőben pedig annak megterveztetését kezdeményezi a polgármesternél négy alsóvárosi önkormányzati képviselő. Ferjancsics László, Makrai Zsolt, dr. Váradi Iván Attila és Kiss János javaslatában a vásártérre vonatkozó építési szabályzat alapján egy engedélyes terv elkészítése szerepel, amelynek birtokában a majdani beruházáshoz szükséges pénzt is könnyebben pályázhatná meg a város. A terv az előzetes becslések szerint mintegy négymillió forintba kerülne, a városatyák pedig azt szeretnék, ha ez az összeg már az idei évi költségvetésben is szerepelne.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hat évvel ezelőtt merült fel először a kérdés, ha a vásártér már nem tölti be eredeti funkcióját, akkor hogyan és milyen célokra lehetne ezt a területet hasznosítani. Mára kiderült, Vác a Flomark piac üzemeltetőjével nem hosszabbítja meg a szerződését, illetve a kirakodóvásárt is új helyszínre költözteti, valószínűleg a vasút túloldalára, a Külső Rádi útra. Az akkori elképzelésre, egy szabadidő park létrehozására most tehát minden feltétel adottnak látszik.

Ide egyébként néhány éve a Corvinus Egyetem tájépítész hallgatói már készítettek terveket, vázlatokat, melyeket akkor a lakosság is véleményezhetett. Azokat az elképzeléseket most egy profi csapat gondolhatná tovább, mondják a kezdeményezést benyújtó képviselők, és így egy hivatalos, pályázat benyújtására is alkalmas dokumentáció állna össze.

Egyelőre tehát még nem a beruházásról, hanem az összes engedélyt magában foglaló terv elkészítéséről van szó. A képviselők most azért próbálnak lobbizni hogy ennek költsége, körülbelül 4 millió forint, már az idei évben, a 2007-es költségvetésből rendelkezésre álljon.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.1256 )