News Item: : Hiányzó kandeláberajtók
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 01 február 2007 - 17:02:03

Mindennapos látvány a váci utcákat járva, hogy a világítást biztosító kandeláber oszlopok némelyikéről hiányoznak az ajtók, komoly balesetveszélyt előidézve ezzel az arra járóknak. Az ELMÜ szakemberei szerint az ajtók eltávolítása nem egyszerű gyerekcsíny eredménye. Azt gyanítják, hogy mindez szervezetten történik, a háttérben pedig színesfémtolvajok állhatnak. A cég azt állítja: minden igyekezete kevés ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a tettesekkel, és anyagi lehetőségei is végesek a folyamatos cseréhez.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Vácon a kandeláberek száma bőven meghaladja a másfélezret, ebből pedig az elmúlt években 500 esetben kellett az eltulajdonított, vagy megrongált kandeláberajtókat cserélni. Az idei évre is be van ütemezve 300 ajtó pótlása, s mivel a kandeláber-ajtók ára darabonként 4-6 ezer forint között van, könnyen kiszámítható: a cserék éves költsége csak Vác esetében milliós nagyságrndű. Az ajtók pótlása azért is fontos, mert ezzel elhárítható a közvetlen balesetveszély. A probléma persze nem helyi sajátosság, az elektromos művek az egész országban küzd hasonló gondokkal.

A már többször említett elérhetőség a 06-40-38-38-38-as, ha valaki tehát ilyen hiányosságot észlel, akkor azt jelezze ezen az kék számon. A cég szakemberei ígérik, hogy az így tudomásukra jutott esetekben igyekeznek a lehető leghamarabb intézkedni.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.1305 )