News Item: : Diplomaosztó az Apor Vilmos Főiskolán
(Category: Hírek)
Posted by
hétfő 26 február 2007 - 15:12:55

150 volt főiskolás kapta meg diplomáját pénteken a váci művelődési központban, ahol az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tartott diplomaosztó ünnepséget. Frissen végzett
hittanárok, óvodapedagógusok és szociális munkások kezdhetik hát meg a napokban pályafutásukat, miután kézbe vehették a több éves eredményes munkájukat igazoló dokumentumokat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Elsőként Beer Miklós megyés püspök köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, a mostani diplomaosztó ünnepség két dolgot jelent: egyrészt elismerése a diákok
eddig végzett munkájának, az elmúlt évek erőfeszítéseinek illetve köszönet is egyben az oktatók fáradozásaiért.

A püspöki köszöntőt követően két nyugdíjba vonuló pedagógusnak adták át az iskola egyik legrangosabb elismerését, a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A díjjal
több mint 3 évtizedes munkát köszöntek meg, és azt, hogy a díjazottak alkotó részesei voltak a főiskola magas szintű képzésének. Az ünnepi műsorban verses, táncos és
énekprodukciókat láthatott a közönség, majd Szemkeő Judit főigazgató búcsúzott a végzősöktől. Ahogy fogalmazott: „az egyházi iskolák nemcsak a tudásanyag továbbításában játszanak szerepet, hanem az értékek közvetítésében is. Amit a most végzettek e falak közül magukkal visznek, azzal harmóniára és összhangra is fognak nevelni”.

A hagyományokhoz híven, egy frissen végzett hallgató is elköszönt társai nevében a főiskolától, majd szintén a szokásoknak megfelelően a főiskola zászlajára került újabb
szalag. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola ünnepsége természetesen idén is a legfontosabb aktussal zárult, a diplomák átvételével zárult.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.1571 )