News Item: : Gépjárműadó változás
(Category: Hírek)
Posted by
hétfő 12 március 2007 - 16:06:24

Felejtsük el a súlyadót és jegyezzünk meg helyette egy új fogalmat, a teljesítmény után fizetendő díjat. Ez a legfontosabb változás a gépjárműadóról szóló 1991. évi 82-es számú törvényben. A megváltozott szabályozás azt jelenti, hogy 2007-től akár az eddigi összeg többszörösét is be kell fizetniük a tulajdonosoknak, ha autóval vagy motorkerékpárral rendelkeznek. Az új szabályozás teljesen új adószámítást is kíván, ennek köszönhetően csak a napokban postázták a váci önkormányzat levelét az érintetteknek. Így az egyébként március 15-éig esedékes befizetések határideje is módosul, előreláthatólag néhány héttel.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Nézzük a lényeget. Tavaly még az autókra 100 kilogrammonként fizettünk maximálisan 1200 forintot évente az önkormányzatnak, akkor a könnyű kocsikkal lehetett a legtöbbet spórolni. A januártól életbe lépő módosítás szerint azonban mostantól csak az autó teljesítménye számít, méghozzá kW-ban. Az autó életkorától függően 1 kW most 120, 160, 200, 260 vagy 300 forintot ér, a legmagasabb tarifa a 3 év alatti, a legkisebb ár pedig a 16 év feletti autókra vonatkozik. Idéntől már a katalizátor megléte sem jelent csökkentő tényezőt, pedig azzal akár 20-30 %-ot is faraghattunk a díjon.
Bár idéntől öreg és kisteljesítményű autókkal éri meg leginkább közlekedni, azért ezekkel is akad probléma. A régi forgalmi engedélyekben ugyanis sok esetben még nem szerepel a járművek kW értéke, az adatok hiányában pedig az adót sem lehet kiszámítani. Az adócsoport így most a Közlekedési Felügyelet segítségével próbálja meg begyűjteni a hiányzó információkat, Vácon ez kb. 600 esetet jelent. Az esetek nagy része azonban egyértelmű, így ezekben a napokban 14 ezer tértivevényes levelet postázott az önkormányzat adócsoportja az érintetteknek. Idén az átállás miatti késedelmes postázásokra vakó tekintettel a gépjárműadó befizetési határideje módosul, az új dátum március 30-a, illetve a levél kézhezvételétől számított 15. nap.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.1747 )