News Item: : Szilárd alapokon álló barátság. Finn ünnepek Vácon.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
csütörtök 15 március 2012 - 12:08:15

A Váci Értelmiségi Klub meghívására ismét Vácra látogatott Jari Vilén (jári vilén), a Finn Köztársaság nagykövete. A civil szervezet egy előadással egybekötött ünnepséget szervezett hétfőn este Finnország függetlenségének 95. évfordulója és a Kalevala napjának tiszteletére. Az est keretében Martti Tartula professzor tartott előadást egy magyar gyökerekkel rendelkező finn ezredesről, akinek fontos szerepe volt a téli háborúban. A programok kapcsán Fördős Attila polgármester és Jari Vilén nagykövet négyszemközti találkozót is tartott, ahol abban is megállapodtak, hogy közös programokkal bátorítják majd a diákokat a finn–magyar barátság ápolására.
Szerk: Michalik J.

Jari Vilén, finn nagykövet már jól ismeri Vácot, elmondása szerint Magyarországon töltött évei alatt ebben a városban fordult meg a legtöbbször. Mint mondta, bár mandátuma szeptemberben lejár, azért sokszor el fog még látogatni Dunakanyarba. A nagykövet ugyanis ősztől Varsóban teljesít feladatot, de már csak azért sem szakad el Magyarországtól, mert egy magyar feleséggel és egy Budapesten megvásárolt lakással távozik posztjáról. Mint Híradónknak elmondta: különösen büszke arra, hogy az elmúlt évek során is nagyon szoros maradt a finn–magyar kapcsolat.

Jari Vilén, a Finn Köztársaság magyarországi nagykövete
„...három különböző kormányzatot láttam és három miniszterelnököt az elmúlt öt év alatt, és amire nagyon büszke vagyok az az, hogy a két ország barátsága annyira szilárd alapokon áll és olyan erős, hogy sem a belföldi, sem az unión belüli politikai változások nem tudják megingatni az általunk lerakott alapokat. Tehát a barátság megvan, a barátság erős maradt, és további előrelépésekre is lehetőség van. Szóval a gazdasági válság és a globális változások ellenére ez a kapcsolat erős tud maradni. A Fördős Attila polgármesterrel folytatott megbeszélésnek is az egyik legfőbb témája az volt, hogy hogyan lehet ezt tovább folytatni. Azt hiszem, a legfőbb pont, amire koncentrálnunk kell, hogy átadjuk az üzenetet a fiatal generációknak, hogy vigyék tovább ezt az együttműködést.”

Éppen ezért -tette hozzá a nagykövet- a zárt ajtók mögötti megbeszélésen Fördős Attila polgármesterrel megállapodtak abban, hogy egy rendhagyó vetélkedőt rendeznek idén a váci diákoknak Finnországról, amellyel arra szeretnék bátorítani az iskolásokat, hogy tudjanak meg többet az északi országról. A Váci Értelmiségi Klub hétfőn egyébként Finnország függetlenségének 95.évfordulója, illetve a február végi Kalevala nap alkalmából szervezett ünnepséget a finnbarátoknak. Vác polgármestere ez alkalomból elmondott köszöntőjében kiemelte: a várost a több évtizedes, Järvanpää-vel kötött testvérvárosi kapcsolata is arra kötelezi, hogy fenntartsa és ápolja a két ország közötti jó viszonyt.

Fördős Attila, polgármester, Vác
„Ez alatt a közel 30 év alatt nagyon sok barátság jött létre, baráti társaságok szerveződtek és tartják a kapcsolatot és hivatalosan is delegációkat küldünk mi is és fogadunk onnan. Ráadásul ennek a városnak külön értéke az oktatás, a diákjainkat csereüdültetésre küldjük, akik nagyon jó néven veszik, hiszen egy külön élmény nekik, egy külön kitüntetés.”

Az est folytatásában Martti Tartula, a turkui egyetem professzora tartott előadást az 1939-40-ben zajlott téli háborúról, illetve a hadjáratokban fontos szerepet betöltő, magyar felmenőkkel rendelkező ezredesről, Aladár Paasonen-ről. Az ünnepségen nagy számban vettek részt középiskolások és a város több képviselője is ellátogatott a rendezvényre.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.20824 )