News Item: : Szocialista pénzszivattyú a váci kórháznál. Százmilliós jutalékokról ír a Magyar Nemzet.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
kedd 18 december 2012 - 10:42:13

Százmilliós jutalékokról ír a váci kórház esetében a Magyar Nemzet. A napilap feltáró cikke szerint a szocialista időszakban megkötött szerződések okolhatóak azért, amiért a Jávorszky kórház -az állami átvétel előtt- az ellehetetlenülés szélére került. A lapból az is kiderül, hogy a konzervatív városvezetés már tavaly büntetőfeljelentést tett például a mosodai szolgáltatás kiszervezését követő túlfizetések miatt.

A Magyar Nemzet cikke szerint a szocialista időszakban megkötött szerződéseknek köszönhetően jelentősen nőttek a váci kórházban a szolgáltatási, illetve beszerzési díjak. A Fördős Attila polgármester, illetve Pető Tibor fideszes alpolgármester által is megerősített információk alapján megírt cikkből kiderül, hogy a Jávorszky kórház 2,5 milliárdos adósságának létrejöttéhez, a 2007-ben a gyógyszervásárlásra megkötött szerződés jelentősen hozzájárult. Mint olvasható, az önkormányzat, illetve a Pharmadose Kft.-vel kötött szerződés alapján a gyógyszerbeszerzés néhány év alatt több mint kétharmadával nőtt, úgy, hogy közben jóformán ellenőrizhetetlen volt a beszállító számára kifizetett jutalék mértékének jogossága. A Magyar Nemzetben olvasható, hogy tavaly a jelenlegi városvezetés büntetőfeljelentést tett a kórház textilbérlési és -tisztítási tevékenységének korábbi kiszervezése miatt. A szintén 2007-ben hozott szerződés szerint ugyanis a kórház 4,4 millió forintért eladta ágyneműhuzat készleteit annak a Logo- Tex Kft.-nek, amely az intézmény mosatással kapcsolatos feladataival volt megbízva, majd közel tízszeres áron bérelte vissza ezeket. A Magyar Nemzet azt is megjegyzi, hogy az említett cégnél termelési vezetőként dolgozik a Vácért Lokálpatrióták 2010-es önkormányzati választásokon szereplő polgármesterjelöltje. A lap végül azzal zárja a témát, hogy azért tett a jelenlegi városvezetés büntetőfeljelentést az ügyben, mert az eszközök eladásának értékét semmilyen gazdasági számítás nem támasztotta alá, a szolgáltatások minőségét pedig senki nem ellenőrizte.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.22713 )