News Item: : Oktatás a szelektív hulladékgyűjtésről
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 19 április 2007 - 19:11:24

A környezeti nevelési program keretében több éve járnak Vácra a Corvinus Egyetem tájépítész hallgatói, a hagyományosnak nevezhető Gyakorló Város projekt mellett tavaly óta már környezetvédelmi foglalkozásokat is tartanak helyi óvodásoknak és általános iskolásoknak. A múlt év decemberéhez hasonlóan most is a szelektív hulladékgyűjtés fontossága volt a téma, a keddi prezentációnak négy deákvári intézmény adott otthont.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A foglalkozások nehézségét, mint megtudtuk, az egyetemisták számára főként az adja, hogy tájépítész hallgatóként nincsenek pedagógiai ismereteik, ennek ellenére azonban láthatóan jól birkóztak meg a feladattal. Az óvodásokkal és a kisiskolásokkal is sikerült hamar megtalálniuk a diákoknak a közös hangot, amelyben nagy szerepe volt a feladatok játékosságának. Ezen keresztül ugyanis sikerült lekötni a figyelmüket, megfogni a fantáziájukat és így eljuttatni a legfontosabb információkat hozzájuk.

A diákok három óvodában, a Deákvári főúton, az Újhegyi úton és a Diófa utcában lévő intézményben tartottak rendhagyó környezetvédelmi bemutatót, majd a Petőfi Iskola három osztályában folytatták a programot, immár az ottani korosztályhoz szólva. A hallgatók a Corvinus Egyetemen három féléven keresztül tanulnak környezetvédelmet, tájépítészként azonban főként ennek tervezési oldalával ismerkednek meg. Mivel a környezeti nevelés elméleti oktatása ezen belül nem szerepel a tantervben, ezek a gyakorlati bemutatók az egyetemisták számára is rendkívül hasznos alkalmak.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.2296 )