News Item: : Közös emlékezés. A Nemzeti Összetartozás Napja Vácon.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
csütörtök 06 június 2013 - 08:46:41

Kedden a rossz idő ellenére sokan jöttek el a váci Duna-parti Országzászlóhoz a Nemzeti Összetartozás Napját megünnepelni. Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknapot 2010 óta június 4-én tartják meg Magyarországon. A nemzeti gyásznapként is emlegetett békediktátum aláírásakor Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt, a döntés pedig összesen több mint 23 millió lakost érintett.


Az esős idő miatt nem a megszokott helyen, hanem az Országzászló fölötti sétány-szakasz gesztenye fái alatt tartották meg a szervezők a trianoni békediktátum aláírásának napjára emlékező összejövetelt. A Himnusz eléneklése után Ignácz Dániel piarista diák szavalta el Reményik Sándor, Eredj, ha tudsz című versét. Az összegyűlteknek Mokánszky Zoltán alpolgármester tartott ünnepi köszöntőt, melyben az ország szétdarabolásának traumáját hangsúlyozta, de kitért arra is, hogy az összetartozásért ma is tenni kell.

Mokánszky Zoltán alpolgármester
De azért, hogy a határon túli magyarok is a magyar nemzet része legyenek, azért mindannyiunknak tenni kell. Minden nap. Nem csak ilyen emlékünnepeken, hanem a hét minden napján. Tenni kell ezért a mindenkori kormányoknak, az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a gazdasági és a szellemi életben. Meg kell találni azokat a csatlakozási pontokat, amivel a határon túliak csatlakozni tudnak hozzánk. Együttműködési megállapodásokat kell kötni a határon túli szervezetekkel. Ha mindez megtörténik, akkor fogjuk érezni, hogy egységes a magyar nemzet.


Az alpolgármester köszöntője után Bíró Zoltán irodalomtörténész szólt az ünneplőkhöz. Ő az emléknap kettősségét emelte ki beszédében.


Bíró Zoltán irodalomtörténész
Ez nem ünnepnap. Ezzel együtt sem. Ez Trianon gyásznapja, nekünk magyaroknak és ha emellé tesszük az Összetartozás Napját, hozzátesszük a másik felét, az is lényegében a trianoni gyászból fakad. Egy nemzet daca, egy nemzet ellenállása, csakazért is élni akarása kell, hogy megnyilvánuljon ezen a napon, és nem valami féle furcsa örömünnep, amire egyébként Trianonra emlékezve igazán semmi okunk nincs.

Bíró Zoltán arról is beszélt, hogy a diktátum nem Európa diktátuma volt, mert nem a nemzetek, hanem -mint mondta- a kor politikusainak elhibázott döntéséről van szó.
-A megemlékezést Brezanóczy János Attila előadásában két népdal követte, majd a jelenlévők koszorúzással és gyertyagyújtással tisztelegtek 1920. június 4 emléke előtt, végül elénekelték a Szózatot. A Városi Emléknap a Székesegyházban tartott ünnepi szentmisét követően ingyenes koncerttel zárult.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.23647 )