News Item: : TAO támogatás. Közel 300 milliós támogatás a váci utánpótláscsapatoknak.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
kedd 18 június 2013 - 08:39:14

Ahogy már beszámoltunk róla: szerdán közel 300 millió forintos Tao támogatásról írt alá szerződést a Zollner Elektronik Kft. négy váci sportegyesülettel. A váci cég társasági adója jelentős részét fordítja majd a városi látványsportágak utánpótláscsapatainak a támogatására. A TAO-s pályázati forrásokból a megállapodás szerint: a futball utánpótlás, a női kézilabda, a vízilabda, illetve a kosárlabda utánpótlás csapatai részesülnek.

A közel 300 millió forintos pályázati összegből a Vác Városi Labdarúgó SE 145 millió forintot, a Váci NKSE 92 millió forintot, a Váci Vízilabda Egyesület 8 millió 250 ezer forintot, a Váci Reménység Egyesület pedig 1,5 millió forintot nyert a pályázaton az utánpótlás csapatainak a működtetésére. A váci futball egyesület elsősorban infrastruktúra fejlesztésre fordítja az elnyert összeget.

Bodonyi Béla, elnök, Vác Város Labdarúgó SE

68 millió forintért egy közepes méretű műfüves pálya épül, remélhetőleg már ugye, ha megépül a mobilgát, akkor nem fogja azt elönteni a víz többet. Ebből két 16-os közötti pálya épül, villanyvilágítással, ami megvilágítja a fűket, és így az edzésidő kitolódik, ezáltal valószínű, hogy mentesülhetünk attól, hogy horribilis összegeket fizessünk ki a pályabérletért. Ugyanis ugye nagyon sok a csapat, és kevés a pálya, ez egy újabb mérföldkő lesz. A többi pedig elsősorban bérekre megy el, illetve működésre megy el.

Az egyesület elnökétől megtudtuk: edzőtáborokra, és felszerelésekre fordítják a fennmaradó támogatási összeget, azaz labdákat vesznek a csapatoknak, továbbá minden fiatal futballista kap több pár focicipőt is. A váci futballstadionban még nem tudják, hogy az árvíz mekkora kárt tett a pályákban, lehet, hogy a műfüves pálya borítása is cserére szorul majd. A második legjelentősebb támogatásban a Váci NKSE utánpótláscsapata részesült, itt főként a működést próbálják segíteni az elnyert összegből.

Kirsner Erika, elnök, Váci Női Kézilabda Sportegyesület
Ennek az összegnek a majd 90%-a az a tető felújítására megy, ugye a Sportcsarnok tetejének a felújítására. Tehát sajnos elég rossz állapotban van, ha jön egy nagyobb eső, beázik, és akkor csak úgy tudunk kézilabdázni, hogy a vödröket kerülgetjük. Elsősorban ennek a felújítására megy, mellette még az egyesületünk pályázott egy kisbusz vásárlására is, hogy a serdülő csapatainkat jobban tudjuk szállítani a meccsekre, az utaztatás megoldottam legyen.

Az egyesület elnöke híradónknak elmondta: a támogatás még egy orvosi eszköz beszerzésére is lehetőséget ad, amely ultrahangos lézerrel deríti fel a játékosok mikrosérüléseit. Ez a felépülésüket is nagyban segíti majd – tette hozzá. A Váci Vízilabda Egyesület javarészt a technikai feltételek biztosítására fordítja a több mint 8 millió forintos támogatási összeget – tudtuk meg Koncz Pétertől, az egyesület elnökétől. Ebből oldják meg az utánpótláscsapat utaztatását, az edzők költségtérítését, új felszereléseket szereznek be, továbbá teljes egészében kicserélik az uszoda 33 méteres nyitott medencéjének a kötélzetét – tette hozzá. A Váci Reménység Egyesület főként a terembérleti díjakra fordítja a 1,5 milliós TAO-s támogatást, hiszen ez jelenti számukra a legjelentősebb költséget – tájékoztatta híradónkat Moys Csaba, az egyesület elnöke. Továbbá labdákra és nyári táboroztatásra tudnak még költeni a pályázati összegből, ami jóval kevesebb a korábbi költségvetésüknél – tette hozzá. A támogatási összegek 10-30%-át az egyesületek állták önrészként, ám így is hatalmas segítséget jelent a váci látványsportágak számára a Zollner Kft. felajánlása – tudtuk meg.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.23720 )