News Item: : „Az igazság pillanatai”. MSZP-DK sajtótájékoztató.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
kedd 22 július 2014 - 09:20:25

Az eredménytelen művelődési központ igazgató választás, a helyi lakásrendelet módosítása, és egy támogatási kérelem a város anyagi gondjainak mérséklésére. Ezek voltak a szocialista elnök mai sajtótájékoztatójának fontosabb témái, a DK választókerületi elnöke pedig a Vác plázáról és a legutóbbi közmeghallgatásról beszélt.

A rossz döntésekhez való görcsös ragaszkodásnak nevezte Bóth János, hogy miközben Retzler Péter még a jobboldali többségtől sem kapta meg a szükséges támogatást immár többedjére, addig a művelődési központ élén továbbra sincs igazgató. Az MSZP helyi elnöke szerint ez is azt mutatja, hogy a józan jobboldali többség szerint is alkalmatlan embert szeretne a városvezetés pozícióba juttatni.
Dr. Bóth János véleménye az, hogy továbbra is hibás az általa „lakás csendőrnek” nevezett helyi lakásrendeleti szabályozás, aminek a módosítása egyébként nem kapott többségi támogatást a legutóbbi testületi ülésen. A jogi szabályozás hibáinak kiküszöböléséhez valószínűleg a Kormányhivatalnak is be kell avatkozni, tette hozzá. Ezután gazdasági szükséghelyzetet említve kifejtette, hogy az önkormányzat rendkívüli kérelemmel fordult a Belügyminisztériumhoz.


Dr. Bóth János elnök, MSZP Vác
A kérelemben az önleleplező fördősi indoklás cáfolja az általa hangoztatott hamis siker propagandát. Érdemes szó szerint is idézni. Idézem: a helyi lehetőségek továbbra sem biztosítanak kellő fedezetet a kiegyensúlyozott gazdálkodáshoz. Továbbá: megállapítható, hogy ez az átalakítás, mármint a2013-as központi, hátrányosan érintette önkormányzatunkat. Idézet vége. Kiderül az indoklásból, hogy az adóbevételek vonatkozásában az említett átalakítás 600 millió Ft feletti elvonást hozott és a működésre adott központi támogatás csak 10%-át fedezi a tervezett összegnek.


Bóth János szerint, ha a 400 milliós likvid hitel mellé az önkormányzat nem kapna rendkívüli támogatást, a várost nem lehetne működtetni szeptember közepén túl, ez pedig az önkormányzati rendszer szisztematikus tönkretételét jelzi.
Krauze István visszafogottnak minősítette a legutóbbi közmeghallgatás hangulatát. Ez a DK választókerületi elnöke szerint annak tudható be, hogy a korábbi fórumokon felszólalók érdekében nem történt intézkedés, példaként említette a mélygarázs ügyét. Kiemelte a Gombás-Sejce térségéből érkező panaszokat, ahol szerinte a vízellátás mellett az utak karbantartására sem fordít kellő gondot az önkormányzat. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a meghallgatáson olyan ember dicsérhette hosszan az önkormányzat munkáját, aki a Városházán dolgozik, nem mellesleg korábban a Fidesznek gyűjtött aláírásokat rezsicsökkentés ügyben. A DK-s politikus szóba hozta az Danubius Egyetem ügyét is, amely miután Vácon nem kapott kellő támogatást, most Pécsen fogja szeptembertől megnyitni kapuit. Krauze István szerint ezzel öt és fél milliárdos beruházástól esett el a város.


Krauze István választókerületi elnök, Demokratikus Koalíció
Polgármester úr azonnali válaszában az elutasítást azzal magyarázta, hogy időben sikerült kinyomozni azt, hogy a befektetés mögött egy offshore cég áll. Tehát az a korábban közölt indok, mely szerint az Intézmény veszélyt jelenthet városunk keresztény voltára, már nem ok az elutasításra, sokkal inkább az a titokzatos offshore cég! Mint már korábban kiderült, az Egyetem központja Pécsre került, ősszel kerül sor az egyetemi kampuszavatásra. Kérdés csak az, hogy egy olyan nagy múltú egyetemi város, mint Pécs, miért nem vette észre azt, hogy az intézmény mögött egy titokzatos offshore cég lapul?



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.25850 )