News Item: : Változott a műszaki vizsgáztatás rendje
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 10 május 2007 - 16:09:37

Májustól egyes gépkocsik esetében hosszabb időt vehet igénybe a műszaki vizsgáztatás. Egy hete ugyanis új technológiát vezettek be a Nemzeti Közlekedési Hatóság saját, illetve kijelölt külső vizsgálóállomásain. A műszaki vizsga május 1-e óta egy úgynevezett integrált vizsgálattal egészült ki. Ez a magyarországi gépjárműpark 10-12 %-át érinti, azaz minden tizedik autót hazánkban.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Ha egy gépjármű korábban még nem esett át eredetiségvizsgálaton, akkor szükséges az integrált vizsgálatot elvégezni az autón. Az integrált vizsgálat bevezetésének célja, hogy az ilyen gépkocsik esetében az időszakos vizsgálat eddigi tartalma mellett a jármű tulajdoni „tisztaságának" ellenőrzését és a nyilvántartási adatok hitelesítését is biztosítani lehessen. A gépjármű-nyilvántartás ebből adódó hiányainak pótlása ugyanis a gépjárműbűnözés visszaszorítását is szolgálja, a visszaélések számát pedig csökkenti.

Lovas Károly Róbert első fokú területi főigazgató, Nemzeti Közlekedési Hatóság
"Ennek a rendszernek az üzemeltetéséhez többek között egy új informatikai háttértárat is ki kellett alakítani. Ez nem csak az integrált vizsga bevezetése miatt vált szükségessé, hanem a műszaki vizsga is új informatikai alapra kellett, hogy kerüljön."

A tapasztalatok alapján a rendszer beüzemelése sikeres volt, de eredmények mutatkoznak már az eredetvizsgálat esetében is.

"Közel húsz darab azon autók száma, ahol az eredet nem állapítható meg egyértelműen, az alvázszám vizsgálat során problémák merültek fel, illetve találtunk három autót, amely körözési listán szerepelt."

A forgalomba helyezés előtti, illetőleg az időszakos műszaki vizsgálat díja normál, alap személygépkocsi esetében 7.700 Ft, amennyiben azonban az integrált vizsgálat is szükségessé válik, az további 7.200 Ft-tal könnyíti meg az autósok pénztárcáját.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.2596 )