News Item: : EVVSZ a korszakváltásért. Bemutatkoztak a deákvári jelöltek.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
csütörtök 21 augusztus 2014 - 09:06:02

Újabb sajtótájékoztatót tartott az Együtt PM és a Vácért Lokálpatrióta Egyesület. Az Együtt Vácért Választási Szövetség név alatt, a helyhatósági választásokon induló formáció, a deákvári jelöltjeit mutatta be kedd reggel a médiának. Az elhangzottak szerint a váci hetes választókerületben Apró Anikót, a nyolcasban Schlenk Antalt, a kilencesesben Rozmaring Sándort a tizesesben pedig, a korábban polgármesternek is induló Schenk Lajost indítja a civileket is tömörítő szövetség.

Jakab Zoltán, az Együtt Vácért Választási Szövetség polgármesterjelöltje szerint az általuk meghirdetett korszakváltást leginkább végrehajtani képes személyeket sikerült indítaniuk a deákvári városrészében. Mint elhangzott, mind négy jelöltjük deákváron lakik és munkájuk által is kötődnek a városrészhez, illetve az itt élő emberekhez. A továbbiakban a kilences választókerület képviselőjelöltje ismertette a programját. Rozmaring Sándor kiemelte: deákvári jelölttársaival közösen alkották meg a városrész fejlődését célzó programot, amelynek egyik eleme a társasházak energiahatékonyságának önkormányzati támogatása, de mint mondta, parkőrök állítását, továbbá fokozottabb rendőri jelenlétet is szorgalmaznának megválasztásuk esetén.

Rozmaring Sándor Együtt Vácért Választási Szövetség 9-es vk. képviselőjelölt
Gyalogos rendőri járőrt szeretnénk deákvár egészére bevezetettni és kérni a rendőrségtől, evvel is biztosíttatni deákvárnak a biztonságos életét. A deákvári kisposta biztosítsa a munkából hazaérőknek a kézbesítetlen leveleket, a küldeményeknek az átvételének a lehetőségét. Ez jelenleg nincs meg. Szeretnék a jövőben a komfortérzetet növelni. Iskolákat mindenféleképp szeretnénk bevonni a kulturális és sportéletbe, a sportpályáikat megszeretnénk nyittatni a sportolni vágyók előtt. A közparkokat újabb játékokkal szeretnénk bővíteni.

A továbbiakban elhangzott, Apró Anikó a hetes választókörzet jelöltje fő céljának tekinti, hogy a volt középvárosi temető helyére tervezett fejlesztés csak a lakosság jóváhagyásával történhessen meg, de fontosnak találná azt is, hogy a környék vízelvezető árkait kitisztítsák . A nyolcasban induló Schlenk Antal Törökhegy közmű-illetve az úthálózat fejlesztését tartaná a legfontosabb feladatnak. A tízesben induló Schenk Lajos szakemberek bevonásával rendeztetné a Deákvári főút, a Radnóti út, a Sas utca által határolt tömbházak energetikai kérdését és a közlekedési csomópontokban megjelenő problémákat, valamint felújíttatná a Sejcei utat. Végül Rozmaring Sándor kiemelte: megválasztása esetén szeretné elérni, hogy felújításra kerüljön a deákvári kispiac, a Kresz park és a bicikliút melletti vízfogó területe is rendezetté váljon. Ide- illetve a Naszály útra térfigyelő kamerát is elhelyeztetne a Vácért Választási Szövetség képviselőjelöltje.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26005 )