News Item: : Révbe ért a „Hableány”. Megnyílt a Szabadi hagyaték.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
péntek 29 augusztus 2014 - 15:40:12

Csütörtök délután megnyitották Vác legújabb kiállítóhelyét, a Szabadi Kálmán gyűjteményt bemutató tárlatot. Az eseményen Fördős Attila polgármester mondott köszöntőt, aki kiemelte: a kiállítás célja, hogy bemutassa egy kiemelkedő váci ember életművét, illetve, hogy a városi múzeummal együtt növelje Vác idegenforgalmi vonzerejét. Az eseményen a család részéről jelképes átadásra került a Szabadi Hagyaték, majd az állandó kiállítást is megnyitották.

A polgármester köszöntőjével kezdődött a város legújabb kiállítóhelyének megnyitó ünnepsége. Fördős Attila Szabadi Kálmánról elmondta: mint konstruktőr motorokat, oldalkocsikat, buszt tervezett, 69-ben azonban egy folyami taxit rajzolt meg, majd innentől kezdve a vízi eszközök szerelmesévé vált. Mint újító megálmodta a Rozmár fantázianevű árvízi védekezésre szánt hajó tervét, de megrajzolta a Hableány kettőt is, amellyel 77-ben lehajózta a Gróf Széchenyi Ödön által 1867-ben megtett Budapest-Párizs útvonalat. A polgármester kiemelte: Szabadi Kálmán mint váci ember több tervet készített városi objektumokról is.

Fördős Attila polgármester Vác
Én láttam neki azt a hajótervét, amit itt a Duna-parton szeretett volna látni, egy szállodahajót, ami 115 méter hosszú lett volna. Bemutatta nekem azt a hidat, amit Vác városára megtervezhetőnek tartott és hát állást foglalt azzal kapcsolatban is, hogy hogyan épüljön és szépüljön a város. Tervei voltak a Duna-part átalakításával kapcsolatban, a fő tér átalakításával kapcsolatban és hangsúlyozzuk ki mindig azt képviselte Kálmán Bácsi, hogy az I. Világháborús Emlékmű a fő térre kerüljön vissza.

A váci polgármester köszönetet mondott a kiállítás kurátorának, Papp Lászlónak, hogy kezelésbe vette Szabadi Kálmán makettjeit és állandó kiállítássá varázsolta a gyűjteményt. Fördős Attila egyúttal kiemelte: a kiállítás célja, hogy bemutassa egy kiemelkedő váci ember életművét, illetve az, hogy a városi múzeummal együtt növelje a város idegenforgalmát.
A továbbiakban a Szabadi Hagyaték jelképes átadására került sor. Ennek keretében Szabadi Péter, a konstruktőr fia beszélt az önkormányzatnak átadott mintegy 150 makett létrejöttéről, illetve édesapja tevékenységéről.

Szabadi Péter adományozó
Eljutottak Párizsba, óriási siker volt a Hableány is, és aztán, fogjátok látni még a kiállításon, hogy még mennyi minden jutott eszében haláláig, a Váci hídtól kezdve egészen a legújabb vitorlásokig, motorcsónakokig. Úgyhogy én nem is húzom tovább az időt nagyon sok szeretettel átadjuk a húgommal ezt a kincset s városnak és a polgármester úrnak szeretettel.

Végül a tárlat kurátora szólalt fel, aki kiemelte: ezzel az új kiállítással ismét előrelépett Vác a városok kulturális versenyében. Papp László szerint az utóbbi négy évben jelentős értékeket sikerült a közönségnek bemutatni.

Papp László kiállítás kurátor
Mindig reménykedtünk, hogy el fog jönni ez az időszak és nem hiába reménykedtünk és igaz, hogy közben megöregedtünk. Kellet ebbe a városban egy olyan politikai vezetés, egy olyan polgármester, aki felvállalja ezeket a dolgokat. Akár, hogy nevezzem a dolgokat ez akkor is most következett be. Had mondjam el, hogy mi történt eddig. Megnyitottuk a Pannónia Házat hat kiállítással.

De megnyílt a Sajdik kiállítás és a Modern Művészeti Gyűjtemény - tette hozzá Papp László. Szabadi Kálmán makettjeit egyébként korábban Székely Sándor lokálpatrióta mutatta be Credo Házban, a mostantól viszont állandó kiállítást, hétfő kivételével 10.00-17.00-ig látogathatja a közönség a Március 15-e téri árkádsorban.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26049 )