News Item: : Író-olvasó találkozó. Balázs Ágnes a váci könyvtárban.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
péntek 17 október 2014 - 16:13:49

Író-olvasó találkozót tartottak pénteken a váci bibliotékában. Az Országos Könyvtári Napok keretében Balázs Ágnes érkezett a városi gyermekkönyvtárba, ahol az írónő köteteivel ismerkedhettek meg a fiatalok. Az interaktív előadást nagy érdeklődés kísérte, a találkozóra három intézményből is érkeztek diákok.

Balázs Ágnes író-olvasó találkozójára várták az érdeklődőket pénteken a váci könyvtárba. Az intézmény az Országos Könyvtári Napok keretében látta vendégül az írónőt, aki mind a 16 kötetét bemutatta a fiataloknak. Balázs Ágnes színészként kezdte a pályafutását, majd egy színdarab szerzőjeként mutatkozott be. Ezt követően regényírásra adta a fejét, később pedig a gyerekkönyvek világában kötött ki.

Balázs Ágnes, író
Azt kérdezte az egyik találkozón egy gyerek, miért pont gyereknek írok. És én azt feleltem, hogy azért, mert akkor én is gyerek lehetek megint, tehát belebújok egy kislány, vagy kisfiú, kiskamasz bőrébe és én nagyon szerettem gyerek lenni. Tehát azzal a szemmel tudok rácsodálkozni megint arra a világra, de azért jó írni, mert most már meg van az élettapasztalatom hozzá. Tehát egyszerre lehet gyerek, egyszerre lehetek felnőtt, és bele tudok csempészni a könyvekbe olyan kis segítségeket, útmutatásokat, amik szerintem segítik a gyerekeket, amikor egy-egy problémával találkoznak.

Balázs Ágnes könyvei az olvasni tanuló gyerekektől egészen a kiskamaszokig mindenkihez szólnak, valószínű ennek köszönhetik a sikerüket. Az érdeklődés Vácon is nagy volt, hiszen közel nyolcvanan jelezték, hogy szeretnének jelen lenni. Végül a Juhász iskolából, a Pivár Ignác speciális iskolából és a váchartyáni általános iskolából érkeztek diákok. Az interaktív előadás szemmel láthatóan lekötötte a gyereket, akik a találkozó végén kérdezhettek is az írónőtől.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26342 )