News Item: : Értékelt a Jobbik. Jobban szerepeltünk, mint 4 éve.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
péntek 17 október 2014 - 16:26:02

Mindenkinek megköszönte a részvételt a váci Jobbik, aki elment szavazni vasárnap, azoknak pedig kiemelten, akik a radikális jobboldalt támogatták. A megyei listáról a közgyűlésbe bejutó Fehér Zsolt szerint sikeres volt a Jobbik szereplése, hiszen Vácon is növelni tudták a támogatóik számát. Kászonyi Károly városi képviselő arról beszélt, hogy továbbra is karakteresen, a pártpolitika kizárásával szeretné képviselni a város érdekeit.

Sikeresnek értékelte a váci Jobbik a választáson való szereplést. Fehér Zsolt szervezeti elnök kiemelte: a négy évvel ezelőttihez képest több mint háromszázzal tudták növelni a szavazatok számát Vácon, így az alacsonyabb részvétel ellenére is 3%-os támogatói növekedést tudhatnak magukénak. A pártlistáról a közgyűlésbe bejutó Fehér Zsolt értékelése szerint a megyében is jobban telesített a radikális jobboldal.

Fehér Zsolt elnök Jobbik Váci Szervezet
A 2010-es 43 képviselő helyett immár 58 helyi önkormányzati képviselőnk van, a 7 megyei képviselőt pedig nyolcra tudtuk javítani azáltal, hogy megyei közgyűlési listánkban a 16%-ot 18.2%-ra sikerült, hatvannyolcezer vokssal növelni. Ebben benne volt az is, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az ai megyei listán, egész országban egyébként növelni tudta a szavazatainak számát. Pest megyében ez a jobbik esetében kb. háromezernyi szavazat, de emellett el kell azt is mondani, hogy a Fidesz-KDNP 47 ezret, az MSZP 51 ezer szavazót veszített.

A városi testület régi-új tagja Kászonyi Károly is köszönetet mondott a választóinak. A második alkalommal listáról bejutó képviselő kiemelte: a következő ciklusban is hasonló stílusban, továbbra is a város érdekeiért kíván politizálni.

Kászonyi Károly képviselő Jobbik Váci Szervezet
Az elmúlt négy évben sem volt rám jellemző, hogy a gyakori adok-kapokba, személyeskedésekbe bele mentem volna. Magam részéről a munkával foglalkoztam ezután is ezt szeretném tenni. Remélem az elmúlt öt év alkalmával még szebb eredményeink lesznek majd.

A váci képviselő egyúttal bejelentette: minden hónapban fogadóórát fog tartani a művelődési központban, konkrét célkitűzései között pedig kiemelten fogja kezelni a Damjanich téri zebra közlekedési lámpával való ellátását.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26345 )