News Item: : Libaszobor és lúdláb. Márton-napi rendezvényt tartottak a Juhászban.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
csütörtök 13 november 2014 - 09:44:40

Idén is hagyományőrző műsorral ünnepelték a Márton-napot a Juhász Gyula Általános Iskolában. A rendezvény keretében a gyerekek libaszobrokat készítettek, illetve népköltésekkel elevenítették fel a Márton-napi szokásokat. Az esemény zárásaként kihirdették a szoborkészítő verseny győzteseit.

Márton-napi ünnepséget tartottak kedden a Juhász iskolában. A hagyományőrző rendezvény az egész alsó tagozatot megmozgatta az intézményben, hiszen a műsort adó harmadikosok az összes osztályt végig látogatták, hogy a népszokásokat felelevenítő műsorukra invitálják a társaikat.

Novemberben Márton-napján liba gágog, ég a kályhán. Aki libát nem eszik, egész évben éhezik.

A lampionos felvonulás végén a gyerekek megismerhették Szent Márton történetét, majd Márton-napi népköltéseket és dalokat hallgathattak meg a műsor keretében. Mint kiderült: a liba csemegékből még jósoltak is elődeink, hiszen a sült hús csontjának színéből meglehetett állapítani, hogy milyen csapadék várható télen. Tavaly óta a szoborkészítő verseny is része az ünnepségnek, melyre idén is libakreációkkal készültek a tanulók. Az eredményhirdetésen az első hat helyezettet díjazták, de minden induló részesült ajándékban. Az első helyet ez alkalommal Szilágyi Nóra második osztályos diák érdemelte ki a libaszobrával. A rendezvényt megálmodó pedagógus szerint fontos, hogy emlékezzünk Szent Mártonra.

Kondorosiné Marton Judit, tanító, Váci Juhász Gyula Általános Iskola
Példát vehetnék róla és több ilyen híres, ha nem is magyar, de Magyarország területén született szentről és olyan emberről, aki példát mutatott az életével. És ez egy nagyon szép, vidám ünnep, nagyon sok népszokás kötődik hozzá, és mi többet is fel szoktunk eleveníteni, népköltéseket, népi megfigyeléseket, népszokásokat. Most is, amit láttak az élő képhez is népköltés volt, népi megfigyelés és időjóslás.

Szent Márton Kr. u. 316-ban, vagy 317-ben született a mai Szombathelyen. 15 évesen lett katona, ám vért sosem ontott, majd a hadsereget is otthagyta, hogy Istent szolgálja. 361-ben megalapította az első európai szerzetes kolostort, 371-ben Tours püspökévé választották meg. A legenda szerint Márton egy libaólban bújt el a püspökké avatása elől, ám a ludak a gágogásukkal elárulták.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26473 )