News Item: : Kábítószer-bűnözés. Az igazságszolgáltatás szemüvegén keresztül.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
csütörtök 13 november 2014 - 09:46:09

A 12-18 éves gyermekek szüleinek nyújthat segítséget az a program, amit a Váci Rendőrkapitányság indított útjára nemrégiben egy országos kezdeményezéshez csatlakozva. A kábítószer-bűnözés gyakori célpontja az említett korosztály, az ezzel járó büntetőjogi következményekről azonban sokszor alig, vagy csak hiányos információkkal rendelkeznek. A váci körzetben mostantól telefonon, személyesen, vagy akár elektronikus úton is elérhető lesz a pontos tájékoztatás, hiszen speciálisan erre a célra felkészített szakember várja az érdeklődők kérdéseit, bejelentéseit.

Egy szál füves cigaretta elszívása már kábítószer birtoklásnak számít, ráadásul a szervezetben még hetekkel az esemény után is kimutatható a nyoma, ennek pedig büntetőjogi következményei vannak- hívta fel a figyelmet sajtótájékoztató keretében a váci rendőrkapitány. Latorovszky Gábor hozzátette: a kapitányság eddig is kiemelten kezelte a fiatalok kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeinek megelőzését, ezzel a programmal viszont a büntetőjogi kockázatokra kívánják felhívni a figyelmet. A kezdeményezés szerepet játszhat a keresleti oldal csökkentésében- vagyis a megelőzésben, de hasznos lehet a kínálati oldal felderítésében is, a szülők bevonására pedig partnerségi kapcsolatot kínál a rendőrség.


Latorovszky Gábor rendőrkapitány, Váci Rendőrkapitányság
Mi a projekt célja? A 12 és 18 év közötti gyermekeket nevelő szülőknek lehetőséget biztosítson, ez személyes, interaktív, legalább évente egy fórumra, ahol a kábítószerrel kapcsolatos, igazságszolgáltatást érintő kockázatokról kaphatnak tájékoztatást. Erre külön előadót képeztünk ki.


A feladattal megbízott rendőr hadnagy tehát az igazságszolgáltatás oldaláról tud rávilágítani a kábítószerrel kapcsolatos kérdésekre, ezenfelül akár anonim módon is várja a beljelentéseket. Nix Levente a témakörben egyébként a körzet minden iskolájában szülői értekezletet fog tartani, ahol személyesn is feltehetik neki a kérdéseket, de szívesen fogadják az egyéb megkereséseket is a témakörben.


Nix Levente r. Hadnagy, Váci Rendőrkapitányság
Az érdeklődő szülők részére személyesen a Váci Rendőrkapitányság épületében minden hónap első hétfőjén 16 és 17 óra között fogadóórát tartok, telefonom 06-27-505-600 telefonszám 3576-os mellékén.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26474 )