News Item: : „Színház az életünk”. Nyílt napot tartottak a váci hajléktalanszállón.
(Category: Hírek)
Posted by NAT
péntek 21 november 2014 - 15:40:40

Ismét nyílt napot tartottak a váci hajléktalanszállón. A Rákóczi téren található intézményben ezúttal a színház jegyében zajlottak a programok, melyben a lakók mellett közreműködött az AHA! Hajléktalan Színház és a Fónay -HUMÁNIA- Társulat. Az eseményen a szálló üzemeltetésébe is betekintést nyerhettek az érdeklődők, majd zárásként az Underdog Zenekar koncertjén vehettek részt.

Pénteken rendezte meg hagyományos nyílt napját a váci hajléktalanszálló. A Rákóczi téren található intézményben immáron négy éve szentelnek egy teljes napot a fedél nélkül élő embereknek. A szervezők a 24 órás nyitva tartás mellett programokkal is készültek az érdeklődők számára.

Czaudtné Járja Andrea, vezető, Hajléktalanok Átmeneti Szállása és Nappali Melegedője, Vác
Ezen a napon szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő embertársainkra, és az ő ellátásukat biztosító intézményeknek a fontosságára. Ezen a napon vendégeinknek szeretnénk betekintést adni a váci Hajléktalanszálló és Nappali Melegedő, valamint a krízisszállás mindennapjaiba, a hajléktalan ellátás folyamatába.

A hajléktalanszálló vezetői egy prezentáció keretében mutatták be a jelenlévőknek az intézmény működését, melynek célja, hogy a fedél nélküliek egészséges életvitelét és a periférikus élethelyzetből való kikerülését segítse. Mint elhangzott: január 1-től a nők számára is elérhető új szolgáltatással, azaz éjjeli menedékhellyel jelentkezik a szálló. Ezt követően a Fónay -Humánia- Társulat előadása nyitotta meg a műsort, majd az intézmény lakói szórakoztatták a közönséget. A folytatásban a Füsti-Molnár Sándor „Fecske” vezette AHA! Hajléktalan Színház mutatkozott be. A társulatot 2001-ben alapították szociális munkások, majd a fedél nélküli pártfogoltjaik is csatlakoztak hozzájuk. Azóta Dickenstől Móra Ferencig igazán sokféle darabot állítottak már színpadra. Számos országos elismerésük mellett 16. Benedek pápa magyar nyelvű áldására a legbüszkébbek.

- Teljesen kihalt ez a falu, mondom tiszta szellemtelen, nem tudom, melyik [cenzúrázva] találta ki, hogy itt lépjünk fel. Talán egy-két ősember maradt még itt. Na, jó, majd később visszahívlak. Jaj, úgy örülök, hogy látom, tudja rég láttam már embert!
- Ősembert?
- Á, azt csak úgy mondtam. Maga idevalósi?
- Ide.
- Itt is született?
- Nem.
- Hát akkor hol?
- Egy sarokkal lejjebb.
- Értem.


A nagysikerű előadást követően az érdeklődők körbejárhatták a hajléktalanszállót, majd az Underdog zenekar koncertjével zárult az esemény.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.26516 )