News Item: : Károly Iréneusz verseny. Két napos fizika vetélkedőt tartottak a Piarban.
(Category: Hírek)
Posted by webV
kedd 21 április 2015 - 08:42:28

Nagyszabású rendezvénynek adott otthont a váci Piarista Gimnázium, hétvégén ugyanis itt került sor a 23. Károly Iréneusz Fizika Tanulmányi versenyre. A megmérettetés két napon át zajlott a váci intézményben, ahol három korcsoportban mérhették össze tudásukat az egyházi gimnáziumokban tanuló fiatalok. A tanulmányi vetélkedőt évek óta azzal a céllal rendezik meg, hogy segítse a diákok országos-, illetve nemzetközi versenyekre való felkészítését.

Péntek délután egy megnyitóval vette kezdetét a 23. Károly Iréneusz Fizika Tanulmányi Verseny a váci Piarista Gimnáziumban. A városi intézmény első alkalommal adott otthont a neves megmérettetésnek, melynek célja, hogy fejlessze a fizika iránt érdeklődő diákok tudását, valamint segítse a nagyobb versenyekre való felkészülésüket. A megnyitón Futó Béla igazgató köszöntötte a versenyzőket, akikkel korábbi piarista professzorok kísérleteit is ismertette. A piarista iskola vezetője kiemelte: nem mindig egyszerű a fizika feladatok megoldása, de annál nagyobb élmény, amikor sikerül. Ezek átélésére született a Károly Iréneusz verseny, melynek szervezése az Öveges József Tanáregylethez köthető. Egy gyors eligazítást követően az írásbeli fordulók következtek, melyen három korcsoportban bizonyíthattak a fiatalok. A nap végén következett a szóbeli forduló, ahol látványos kísérleteket mutattak be a csapatok. Ezt követően a „Ki mit tud?” következett, ahol többek között egy papírlapot kellett kihúzni a diákoknak egy sörös üveg alól, anélkül, hogy az megmozdulna. Ez a többségnek sikerült is, ám mindenki más technikát választott a megoldáshoz. A versenyek szombaton is folytatódtak, majd az eredményhirdetés következett. Az írásbeli feladatokban a két kisebb korosztályban a budapesti Piarista Gimnázium diákjai jeleskedtek, míg a nagyoknál a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma adta a győztest. A 11-12. évfolyamosok szóbeli fordulóját is a Ciszterciek nyerték. A váci Piarista Gimnázium az otthoni kísérleti versenyben egy arany- és egy bronzéremmel gazdagodott, a kísérleti bemutatókon pedig egy harmadik helyezést, és egy diák-közönség díjat nyertek el a házigazdák.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.27181 )