News Item: : Diákpolgármester választás.
(Category: Hírek)
Posted by webV
csütörtök 23 április 2015 - 08:52:38

Hatalmas érdeklődés mellett indult a Föld Napja rendezvénysorozat Vácon. Hagyományosan ilyenkor zajlik ugyanis a diákpolgármester választás, ami azt jelenti, hogy a nevező iskolák delegáltjai népes szurkolótábor kíséretében vonulnak fel a főtérre, ahol rövid bemutatkozással egész napos program veszi kezdetét. Az esemény tehát most is nagy érdeklődés mellett zajlott, kedden 16 órára pedig az is kiderült, hogy ki viselheti egy éven keresztül a csoki tallérokkal díszített polgármesteri nyakéket.

Hagyományosan a Föld Napja rendezvénysorozat keretein belül tartották meg a diákpolgármester választást Vácon. A középiskolák jelöltjeinek versengését a csapatok látványos támogatása kísérte, a tét pedig az volt, hogy a nap végén megválasztott tanuló egy éven keresztül képviselheti a város diákságát a képviselő-testület előtt, ahol akár javaslatokat is tehet. Kedd reggel 8 órától bemutatkozó műsorokkal indult a nap. A négy jelöltet kísérő középiskolásokkal hamar megtelt az alkalomra felállított színpad előtti terület. Először a Pikéthysek léptek színpadra, természetesen az iskola hírnevéhez méltó élő zenés produkcióval és a Föld Napja célkitűzéseit megvalósító újrahasznosított anyagokból készített ruhakollekcióval.

A Madáchosok látványos koreográfiával álltak színpadra, amelyben a jelöltjük főszereplése mellett a környezetvédelemre való utalás is szerepet kapott.

A Boronkaysok jelöltjük kiemelkedő énektudását kihasználva egy dallal kezdték produkciójukat:

Ezután táncosok váltották egymást a színpadon, majd egy teljes divatbemutató is műsorra került, amelyben a modellek újrahasznosított hulladékból és szemeteszsákokból készült ruhakollekciót mutattak be. A közgázosok bevonulója sem volt kevésbé látványos, polgármesterjelöltjük egy kerékpáron egyensúlyozva érkezett a porondra, majd a színpadon is folytatódott a bemutató:

A műsorokat természetesen óriási ováció kísérte, a csapatok bemutatkozása után a négy iskola jelöltje egyenként ismertette programját, amelyben kifejtették, hogyan és min változtatnának, ha megnyernék a választást. A zajos kezdés után a téren összegyűlt fiatalokat a város alpolgármestere köszöntötte.

Mokánszky Zoltán alpolgármester Vác
Ahogy hallgattam a diákpolgármesterjelöltek programját, mondhatnám azt is, hogy a városvezetés szívéből szóltak, ugyanis nagyon sok program megegyezik a város vezetésének a programjával. Mondhatnám itt a Duna-part világítását, vagy beszélhetnék a kutyapiszokról, ami nagyon sok a városban, meg ami titeket érint, a hétvégi főtéri bulizások is, ami nagyon jó program lenne, ha szombat és vasárnap reggel a pénteki és szombati bulik után összeszednétek az üvegeket.

A Föld Napjának üzenetéhez csatlakozva az alpolgármester végül arra kérte a diákokat, hogy jelképesen fogadják örökbe a főteret és egy éven keresztül tartsák tisztán. A program további része a Városháza épületén belül folytatódott, ahol nemcsak a jelölteknek, hanem a csapatoknak is meg kellett küzdeniük egymással. Egymást követték a komolyabb és a vidám feladatok, amelyek közt a természetvédelemmel kapcsolatos kérdések mellett éneklés, várostörténet, sőt riportkészítés is szerepelt. Az ESTV csapatát is meghívták a zsűribe, ahol több szempontot figyelembe véve pontoztuk a jelöltek kommunikációs készségét. Részeredményeket ugyan nem árulhatunk el önöknek, de a felvételekből mutatunk részleteket.

Varga Marcell diákpolgármester-jelölt, I.Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola
Tudom, hogy az iskolákban remek színjátszó egyesületek, vagy akár a zeneiskolában is remek egyesületek vannak. Ezek szervezhetnének ingyen látogatható színházi esteket, zenei programokat, amelyek egyaránt emelnék Vác város életének színvonalát.

Németh Eszter diákpolgármester-jelölt, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium
Vannak nagyon jó hagyományaink, mint például két éve volt a puncsfőző-, illetve a grill fesztivál, illetve tavaly a nyárnyitó diákfesztivál és lehetnének új ilyen programok is a főtéren, mint például egy süti sütő verseny, vagy hogyha merészet gondolok, akkor egy váci karnevál, ami nemcsak a város látványosságait népesebbé tenné, hanem lehetőséget adna egyesületeknek, táncosoknak, hogy megmutassák magukat.

Zopcsák Zalán diákpolgármester-jelölt, Madách Imre Gimnázium
Számomra két dolog nagyon fontos itt Vácon: a sport, én is a Váci KSE-ben kézilabdázom, a másik pedig a tisztaság. Én a zöld Vácért és az élhetőbb Vácért vagyok itt, számomra nagyon fontos, hogy a Liget takarítások mellett Vác más pontjait is egy ilyen nagytakarításként kitakarítsuk.

Novák Bálint diákpolgármester-jelölt, Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola
A Duna-part Vácnak azon pontja, amin sokat agyaltam. Gyönyörű ez a sétány, igazán büszkék lehetünk, hogy ilyennel rendelkezik Vác. Egy probléma van csak vele, hogy közvilágítás híján van, és így az esti sétálók, biciklizők nem érezhetik magukat akkora biztonságban, mint amekkorát ez a közvilágítás nyújtani tudna.

Az egyéni és csapatversenyek délután 3-ig tartottak, ezután ismét a főtéri színpad előtt gyűltek össze a diákok, ahol a program szervezője, Bíró György ismertette az összesített eredményeket. A különböző kategóriák díjazását követően végül az is kiderült, kinek a nyakába kerülhet a polgármesterséget jelképező csokitallérokból fűzött nyaklánc. A négy középiskola részvételével zajló vetélkedőn ezúttal Németh Eszter bizonyult a legsikeresebbnek, így ő vehette át a város jelképes kulcsát az alpolgármestertől, majd a nyakéket a korábbi diákpolgármestertől. A Boronkays diáklány első beszédében megköszönte az őt támogatók munkáját és kiemelte, szeretne jelképes hidakat építeni a váci iskolák közé.

Németh Eszter
Szeretném kihasználni minél jobban ezt az évet és szeretném a legtöbbjét a programomnak meg is valósítani. És szeretném, ha ezt együtt valósítanánk meg, szóval szeretném, ha még folytatódna ez a munka és együtt dolgozhatnánk.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.27193 )