News Item: : MSZP sajtótájékoztató.
(Category: Hírek)
Posted by webV
kedd 28 április 2015 - 08:52:26

Több éves törvénytelen gyakorlatot szüntetett meg a testület azzal, hogy legutóbbi ülésén új tagokkal megalapította a Váci Városimázs Nonprofit Kft felügyelő-bizottságát, hangsúlyozta Bóth János mai sajtótájékoztatóján. Az MSZP váci elnöke ugyanakkor kifogásolta, hogy a Városimázs Kft. ellenőrzésére kormánypárti többséggel megválasztott három főről semmilyen információt nem kaptak.

A szocialista politikus nehezményezte továbbá, hogy az új felügyelőbizottság javadalmazásának összegével nem csökkentették a korábbi tagok illetményét, pedig-mint fogalmazott- a munkát mostantól már nem ők végzik. Bóth János hiányolta továbbá a Holding tagvállalatainak üzleti tervét és szóvá tette azt is, hogy a legutóbbi testületi ülésen nem kapott szót a művelődési központ igazgatója, aki korábban az épület életveszélyességéről beszélt. Az MSZP helyi elnöke végül azt is szóvá tette, hogy Pető Tibor alpolgármester a képviselői kérdéseknél elhagyta az üléstermet.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.27215 )