News Item: : Semmelweis Nap. Az egészségügyi dolgozókat köszöntötte a város.
(Category: Hírek)
Posted by webV
csütörtök 02 július 2015 - 08:37:49

Július elsején ünnepeljük az anyák megmentőjeként ismert Semmelweis Ignác születésnapját, ami a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. A jeles eseményhez kapcsolódóan kedden a váci kórház is megtartotta hagyományos rendezvényét, melyen az önkormányzattal közösen köszöntötte a kiváló dolgozóit. Idén dr. Kampós Katalin gyermekneurológus és -belgyógyász részesült Vác Város Egészségügyéért kitüntetésben.

Semmelweis Ignác július elsejei születésnapja a magyar egészségügyben munkaszüneti nap, így a váci Jávorszky Ödön Kórház dolgozói a szokásokhoz híven június 30-án gyűltek össze ünnepelni. A hagyományos Semmelweis Napra ezúttal is az intézmény ebédlőjében került sor, ahol minden évben az egészségügyben kiemelkedő munkát végző szakembereket köszönti az önkormányzat, a kórház, illetve a szakdolgozói kamara. Az eseményt dr. Kárpáti Zoltán ápolási igazgató nyitotta meg, aki az anyák megmentőjeként ismert Semmelweis Ignác munkásságát méltatta, majd hozzátette: a szakma ma is példát vehet elődjük hozzáértéséről és hivatástudatáról. Ezt követően Pető Tibor gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket.

Pető Tibor, alpolgármester, Vác
Nagyon fontos az, hogy egy-egy intézményünk megfelelő technológiával, technikai eszközökkel fel legyen szerelve, de az alap, a központ az mégiscsak az önök munkája, az hogy napról-napra, hétről-hétre most már azt is lehet mondani évtizedről-évtizedre az esetleges jogos mellékeltséget tudomásul véve teszik a dolgukat, mentik az életeket és szolgálják a hétköznapi embert.

A folytatásban Mokánszky Zoltán sportért felelős alpolgármester hívta fel az ünneplők figyelmét a Magyar Védőnői Szolgálatra, amely idén ünnepli fennállásának a 100. évfordulóját.

Mokánszky Zoltán, alpolgármester, Vác
Szeretném megköszönni a város vezetése nevében a védőnőknek a munkáját, nemcsak ebben az évben, meg az ezelőtti években, hanem idézőjelben, ahogy szokták mondani az elmúlt száz év munkáját is. A védőnőknek kulcsszerep jut a munkában, kulcsszerep jut, mert foglalkoznak a nővel, anyával, csecsemővel, gyermekkel, ifjúságvédelemmel és a családvédelemmel.

A 2015-ös év Vác Város Egészségügyéért kitüntetés kedvezményezettjét ezután dr. Manninger Péter önkormányzati képviselő méltatta. Ebben az évben a 45 éve tevékenykedő dr. Kampós Katalin gyermekneurológus és –belgyógyász munkássága érdemelte ki a díjat. Az elismerést vastaps kíséretében vehette át a főorvosnő a város alpolgármestereitől.

Dr. Kampós Katalin, gyermekneurológus, Jávorszky Ödön Kórház, Vác
Hálásan gondolok Ferencz Iván főorvos úrra, aki az első lépéseinket elindította a gyerekosztályon és hasonlóan a nevek felsorolása nélkül az őt követő többi osztályvezetőre, de természetesen a kollegáimra, a nővérekre és minden kedves munkatársunkra. Életünk alakulását nagyon sok tényező befolyásolja, de ezek az alapvető érzések soha nem változtak a 45 év alatt. A kórház mostani közösségének is azt kívánom, hogy hasonló érzésekkel fejezze be a pályáját.

A fiatal orvosok tudományos pályamunkájának elismerésére alapított pénzjutalommal is járó Ruzicska-díjat idén dr. Tejeda Dániel a Sürgősségi Betegellátó Osztály szakorvosa kapta. De ekkor ítélte oda a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is a helyi kitüntetését, melyben 2015-ben Vastag Jánosné diabetológiai szakápoló részesült. A folytatásban az igazgató dicséretek kerültek átadásra, majd a jubileumot elérő egészségügyi dolgozókat köszöntötték. A díjazottak teljes névsorát a honlapunkon tekinthetik meg az érdeklődők.



Igazgató dicséretben részesültek 2015-ben:

Dr. Kelenffy Gábor
Kövesdi Ildikó
Sintár Antalné
Pápa Richárdné
Lestyán Mihályné
Harsányi Andrea
Kollár Erika
Tóth István
Seres Gáborné
Hajnis Andrea


2015. első félévben ( 2015. január 1- 2015. június 30. ) jubileumot elérők:

25 éves jubileumot elérők
Jakab Rita
Hontváriné Petka Gabriella
Hajnis Andrea
Balkovicsné Hetes Krisztina
Szegnerné Jánosi Mária
Kovácsné Stefanidesz Ágnes
Békefiné Léránt Rita
Krakács Józsefné

30 éves jubileumot elérők
Véglesi Judit
Burainé Szlávik Márta
Sajn Lászlóné
Dr. Nagy Imréné
Szkubenics Ilona

40 éves jubileumot elérők
Szűrné Fehérvári Erzsébet
Varényi Éva


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.27587 )