News Item: : Városi megemlékezések október 23-án
(Category: Hírek)
Posted by
kedd 24 október 2006 - 11:47:34

A városi ünnepséget idén új helyszínen, a Váci Fegyház és Börtön előtti téren tartották ma délelőtt 10 órakor. A jeles eseményre a tér megújult, és itt kapott helyet az az emlékmű is, melyet szintén a mai napon avattak ünnepélyesen. Október 23-a tiszteletére délután a Váci Szimfónikus zenekar adott ünnepi hangversenyt a Bartók Béla Zeneiskolában, a nap folyamán pedig az emlékezők, immár hagyományosan, megkoszorúzták Pap Béla, dr. Brusznyai Árpád és Pétery József emléktábláját.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A rendhagyó ünnepi megemlékezésen a fiatal generációé volt a főszerep, a színpadon a Madách Imre Gimnázium 10/a osztályos tanulói mutatták be az 1956-os eseményeket a mai kor gyermekeinek szemszögéből. A Boda Mária által felkészített diákok felidézték az 50 évvel ezelőtti budapesti és váci történeseket, sokszor személyes hangulatú vallomásokkal fűszerezve azokat. A fiatalok úgy látják, 56 hősei tetterőből, érettségből, emberségből és összefogásból vizsgáztak kiválóan, ők pedig 50 év távlatából azt szeretnék bizonyítani, hogy megértették a forradalom üzenetét. A forradalmárok, nemcsak magukért harcoltak, hanem azért, hogy az utánuk következő generációknak ne kelljen megtapasztalniuk, amit ők már egyszer átéltek.
A városi ünnepségen adták át a Miniszterelnöki Hivatal által létrehozott 56-os Emlékév Bizottság kitüntetéseit, a felterjesztettek közül három váci 56-os, Arnóczy Lajos, Balázs Imre és Pásztor Gábor vehette át az elismeréseket dr. Molnár Lajos alpolgármestertől. Molnár Lajos ezt követő beszédében a forradalom eseményeit és szereplőit méltatta, a dicsőséges napok után azonban elkövetkezett a forradalom és szabadságharc vége, november 4-e.

Az események 50. évfordulójára Vác egy emlékművet avatott a börtön előtti téren, a szárnyas oltár szimbolikájú szobor Seregi György alkotása. Ahogy az alpolgármester a műről fogalmazott: annak minden eleme verejtékkel, tűzben született. Az emlékművet Pásztor Gábor avatta fel, majd az önkormányzat, a politikai pártok és az 56-os szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a szonor talapzatán.
Immár hagyományosan a résztvevők idén is megkoszorúzták Pap Béla Dózsa György út 54. szám alati emléktábláját. Itt élt ugyanis a kisváci református gyülekezet mártírsorsú lelkipásztora. A megemlékezést követően délután folytatódtak az ünnepi események, a Bartók Béla Zeneiskolában 5 órakor kezdődőtt a Váci Szimfónikus Zenekar ünnepi hangversenye. A koncerten Beethoven Egmont nyitánya és Liszt Ferenc Les Preludes című műve hangzott el. Ezt követően az emlékezők a Konstantin téren gyülekeztek. Itt a város vezetői, pártok, intézmények, szervezetek és az egyház képviselői előbb dr. Brusznyai Árpád emléktáblájánál helyezték el koszorúikat és gyújtottak gyertyát, ezt követően pedig a püspöki palota előtt emlékeztek dr. Pétery József egykori váci megyéspüspökre.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.282 )