News Item: : Adventi gyertyagyújtások a városban.
(Category: Hírek)
Posted by webV
kedd 01 december 2015 - 09:12:06

Az advent eredete a 4. századra nyúlik vissza, megünneplése VII. Gergely pápa nevéhez fűződik. A szó maga várakozást jelent, az ünnep a katolikus liturgiában a Krisztus születésére való várakozás idejét jelzi. Koszorút a 19. századtól készítenek az emberek erre az alkalomra, amelyre négy gyertya kerül, a négy vasárnapot jelképezve. Vácon az advent első vasárnapján több helyen is fellobbant a gyertya lángja. A KDNP helyi szervezete a Fehérek temploma mellett tartott ünnepséget.

A KDNP Váci Szervezete az adventi időszakban évek óta hagyományosan a Fehérek temploma oldalához, a Szent Hedvig szobor lábához várja vasárnaponként az embereket. Az adventi koszorú gyertyáit ilyenkor az ökumené jegyében minden hétvégén más felekezet vezetője gyújtja meg. Most vasárnap az összegyűlteket először Áfra Tamás, a váci KDNP tiszteletbeli elnöke köszöntötte, majd a rövid ünnepség keretében Beer Miklós váci megyéspüspök szólt az összegyűltekhez.

Dr. Beer Miklós megyés püspök, Váci Egyházmegye
Úgy örülök, és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy már természetes dolog, hogy minden családban van már adventi koszorú. Gyújtsátok is meg azt a gyertyát, azt az első gyertyát ma, aztán sorban egymás után a többit is, hogy ez is jelezze, hogy gyarapodni akarunk. Egymás szeretetében, a családban, a hozzánk tartozókhoz való figyelemben, nagylelkűségben, önzetlenségben. És ez az egymás iránti szeretet, ez sugározzon tovább.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.28371 )