News Item: : Diákpolgármester választás 2016. Idén a Madách jelöltje nyert.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 17 május 2016 - 08:47:15

A Föld napi rendezvénysorozat utolsó állomásaként idén is új diákpolgármestert választottak Vácon. A városi kezdeményezést 17 évvel ezelőtt azért indították el, hogy megmozgassák, illetve bevonják a diákságot a településért végzett munkába. 2016-ban a Boronkay, a Madách és a Pikéthy indított a választáson jelöltet, majd a nap végén Uzonyi Bálint a Madách Imre Gimnázium 12. C osztályos tanulója vehette át jelképesen a város kulcsát.

Ahogy már megszokhattuk, idén is óriási bulival rajtolt el a diákpolgármester választás a főtéren. 2016-ban három váci középiskola, azaz a Boronkay, a Madách és a Pikéthy képviseltette magát a megmérettetésen, amely reggel 8 óra után a kampánybeszédekkel indult. Volt, aki látványos táncbemutatóval igyekezett megfogni a diákokból összeverődött tömeget, sőt még rappel is próbálkoztak a jelöltek. A humor azonban szinte minden diákigazgató beszédében hangsúlyos szerepet kapott. És hogy ki mit ígért a versenybe is beleszámító interjúban a megválasztása esetén?

Uzonyi Bálint, diákigazgató, Madách Imre Gimnázium, Vác
Égető probléma szerintem, hogy a közterületen lévő mosdók használata csak este 6-ig lehetséges, amit péntek és szombat este a legforgalmasabb napokon 0-24-re változtatnánk. Emellett még nagy hangsúlyt helyeznénk a diáknapra, amelyet „Ki mit tube” szerűen lehetne megszavazni, hogy kik és milyen előadók lépjenek fel. Itt lehetne megmutatni a váci tehetségeket is és emellett szeretném bevonni az esélyegyenlőség keretében a Cházár András és a Pivár Ignác iskola tanulóit is.

A konzisok klasszikus zongoristának tanuló jelöltje is komoly tervekkel készült a diákpolgármesterségre.

Viola Kristóf, diákigazgató, Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola, Vác
Programom első pontja egy nyári diákfesztivál megszervezése. Úgy gondolom, hogy ez végre összehozná a váci iskolák diákjait, mert végül is ez lenne a cél, hogy az egész város egyetlen diákként lélegezzen. Továbbá felvetettem egy váci szabadstrand ötletét, ami rendezett lenne és így megfelelő lenne a fiatalabb és az idősebb korosztálynak, gyerekeknek egyaránt. Úgyhogy programom nemcsak a diákokra terjed ki, hanem szélesebb rétegekre is.

A Boronkay-sok az elmúlt évek tendenciáját követve ezúttal is egy tettre kész hölgyet jelöltek a nemes feladatra.

Frecska Viktória, diákigazgató, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Vác
A programomban vannak új ötletek, vannak olyan dolgok, amik eddig soha nem voltak, viszont kénytelen voltam belerakni, olyan dolgokat is amik már az előző években is előkerültek, viszont nem történt lépés effelé a dolog felé. Ilyen például a biztonság kérdése, ami habár az előző programokban is benne volt, de még nem sikerült választ találnunk erre a kérdésre. Ami személy szerint az én ötletem volt, illetve én kezdeményeztem, én szeretném, hogy ez mindenképpen megvalósuljon az egy ilyen filmfesztivál.

A kampánybeszédeket a helyszínen Pető Tibor gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester is végigkövette, aki mint kiderült: 1999-ben a Boronkay diákigazgatója is volt.

Pető Tibor, alpolgármester, Vác
Fontos az, hogy természetesen az ő véleményüket is meghallgassuk, ahogyan hallottam itt a kampánybeszédeket fogunk is kapni feladatokat. Minden évben a választást követő képviselőtestületi ülésen az új diákpolgármester bemutatkozik, ez biztos vagyok benne, hogy az idén is így lesz. Idén újítás, hogy a környezetvédelmi vetélkedő csapataihoz egy-egy önkormányzati képviselő csatlakozik, valamint a következő egy évben részt vesz az iskolának a munkájában. Én azt gondolom, hogy ez egy jó kezdeményezés.

De a leköszönő diákpolgármester, Németh Eszter is bíztatta az idei jelölteket.

Németh Eszter, 2015-ös diákpolgármester, Vác
Én is nagy szeretettel szeretnék köszönteni mindenkit. Úgy látom a bevonulásokból és a kampány beszédekből, hogy elég különbözőek vagyunk, de nagyon jó ötletei vannak mindenkinek és csak azt kívánom, hogy ebből minél többet sikerüljön megvalósítani.

A program ezután a városháza dísztermében folytatódott, ahol a hagyományos környezetvédelmi vetélkedőre került sor. Itt már a Közgáz, a Piar és a Mező csapatai is csatlakoztak a versengéshez. Ahogy minden évben, úgy idén is újítottak a szervezők, most például önkormányzati képviselőkkel.

Bíró György, szervező
Ők egy kicsit együtt fognak gondolkodni a különböző csapatokkal és azt ígérték, hogy egy éven keresztül oda is figyelnek ezekre az iskolákra. Az lenne a tervem, hogy amennyiben ez sikerül abban az esetben nemcsak azok az iskolák, akik itt részt vesznek ezen a versenyen, hanem akik nem tudtak, vagy nem akartak részt venni, azoknak is lenne egy-egy ilyen képviselő, aki odafigyelne az életükre és egy kicsit úgymond képviselni őket, vagy segíteni őket abban, hogy a várossal meg tudja beszélni a problémáit és azok megvalósítását.

A nap végén pedig nem volt más hátra, mint a várva várt eredményhirdetés. Előbb a környezetvédelmi vetélkedő győzteseit hirdették ki. Ebben az évben a vándorkupát a Boronkay csapata érdemelte ki, a dobogó második fokára a Madách, míg a harmadikra a Pikéthy állhatott. A folytatásban Fördős Attila polgármester fokozta az izgalmakat, hiszen a leendő diákpolgármesterhez intézett beszédet.

Fördős Attila, polgármester, Vác
Nyilván egy ilyen kampányban mindig elhangoznak olyan gondolatok, amelyek egyelőre még ígérvények, de hogy erősítsük a pozícióját ennek a személynek én ezt a személyt szeretettel várom kedden reggel 8 órakor az irodámban. És kérem azt, hogy beszéljük meg vele, hogy melyek azok a programok, amelyekben az önkormányzatunk segíteni tud. Lehetőleg olyanok legyenek ezek, amelyek sok pénzbe nem kerülnek, illetőleg olyanok, amelyek gyorsan, rövid idő alatt, közérzetjavítóan megvalósíthatóak.

A 17. diákpolgármester választáson végül nagy meglepetésre csak bronzérmes lett a Boronkay, második helyen végzett a Pikéthy, a győztes pedig a verseny történetében először a Madách Imre Gimnázium jelöltje lett. A bejelentést hatalmas üdvrivalgás követte a teremben. Uzonyi Bálint a polgármestertől vehette át a város kulcsát és a vándor plakettet, majd első beszédében a támogatóinak mondott köszönetet.

Uzonyi Bálint, diákpolgármester, Vác
Elsősorban szeretném megköszönni az osztálytársaimnak, a családomnak és minden barátomnak, aki segített a mai nap folyamán és az eddigi készülésben is. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megnyerhettük ezt a versenyt és ígérem minden egyes pont, amit leírtunk, az meg fog valósulni és teszünk majd érte. Köszönöm!

Az új diákpolgármester a májusi testületi ülésen mutatkozik majd be a képviselők előtt.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.29194 )