News Item: : Gyermeknap
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 31 május 2007 - 16:42:13

A Madách Imre Művelődési Központ rendezte idén is Vácon a Városi Gyermeknapot, az időjárás szerencsére gondoskodott a sok látogatóról. A programoknak azonban most új helyszín adott otthont, május utolsó vasárnapján a Vörösház udvarára vártak kicsiket és nagyokat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A nap folyamán kirakodóvásárral, sport és ügyességi játékokkal, kézműves és kreatív foglalkozásokkal készültek a szervezők. A korábbi évek népszerűségi indexét vezető aszfaltrajzverseny természetesen idén is megrendezésre kerül, a legügyesebb rajzok alkotóit most is értékes díjakkal jutalmazták. A gyereknapon az ugrálóvár is komoly sikert aratott, de a mentő-, tűzoltó- és rendőrautó bemutatóra is nagy volt az igény. A gyerekek most bátran beülhettek ezekbe a járművekbe, sőt a szirénát is akkor kapcsolták be rajtuk, amikor akarták. Akik pedig elfáradtak a nagy jövés-menésbe, a Mimikri Bábszínház illetve a Ficak Bábszínház előadását tekinthették meg. A gyereknap műsor egyébként a Váczi Néptáncegyüttes táncházával valamint a Groovehouse együttes koncertjével zárult vasárnap.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.2934 )