News Item: : Újabb ősbemutató a színházban. A V4 Fesztiválon debütál Pozsgai Zsolt drámája.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 28 június 2016 - 07:09:06

Történelmi témájú ősbemutatóval rajtol holnap este a V4 Fesztivál és Színházi Találkozó. A hazai nézőközönség a már hagyományosnak mondható váci kulturális programsorozaton láthatja először a Pozsgai Zsolt tollából és Ruzicska László rendezésében megszületett darabot, azaz A királytalálkozót. Az előadás a visegrádi együttműködés 25 éves évfordulójára készült és a négy ország történelmi alapeseményeit dolgozza fel modern köntösben.

A Váci Dunakanyar Színház a sokadik ősbemutatójára készül, ezúttal azonban a sajátrendezésű V4 Fesztivál, illetve a visegrádi országok 25 éves együttműködése adta a darab apropóját. Pozsgai Zsolt legfrissebb alkotását, A királytalálkozót a június 28-i nyitónapon a városi teátrumban láthatja első ízben a nagyközönség. Az előadás a visegrádi négyek történelmi hagyományait idézi fel, teszi mindezt mai köntösben, hiszen a színészek nem viselnek majd korhű jelmezeket. Ezt stábunk is tapasztalhatta a napokban, amikor ellátogatott a próbákra, de az is kiderült például, hogy a rendező személyében egy váci kötődésű művészt köszönthetünk.

Ruzicska László, rendező

Amikor felkértek erre a rendezésre régóta ismerem a Zsoltot hál istennek, és tudtam szerintem a stílusát, hogy ő mikor mire gondol és az fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad historizálóan megcsinálni, de nem szabad teljesen modernül megcsinálni. Meg kell csinálni úgy, ahogy nemesen játsszunk az ilyen témákkal, az ilyen sorsokkal, és ha nemesen játszunk vele, akkor derül ki igazán az, amitől emberi lesz akár egy uralkodó is és mi is.

A történelmi dráma két napba sűrítve mutatja be azt a folyamatot, amely a tárgyalóasztalnál zajlott le a három király és az őrgrófok között a nyugati hatalmaktól begyűrűző válság kivédésre. A tárgyalásokon Károly Róbert és felesége, Piast Erzsébet is részt vesz, utóbbit például Haffner Anikó testesíti meg a színpadon.

Haffner Anikó, színésznő
Piast Erzsébet, akit én játszom egy politikába beavatkozó, politikailag nagyon érett személyiség volt és egy uralkodónő volt, amellett nő. És a Pozsgai Zsolt zsenialitása és a darab zsenialitása, hogy amellett, hogy ez egy tényleg történelmileg szinte hiteles és teljesen végigkövethető történet, amellett itt emberek vannak és minden helyzet mögött embereket látunk, akiknek érzelmeik vannak, akik szülők, anyák, feleségek, akiknek fájdalmaik vannak.

A darab mondanivalója pedig kétségtelenül az, hogy a visegrádi országok együttműködése a mai napig hatással van a négy nemzet életére, illetve, hogy bármilyen meglepő is, de manapság is hasonlóan működik a politika. És hogy kinek ajánlja az előadás megtekintését a főszereplő, azaz a magyar királyt alakító Gyurity István?

Gyurity István, színész

A történelmi korok iránt érdeklődőknek, akik a politika iránt fogékonyak, akik emberi viszonyokat szeretnének látni egy darabon belül, akik egy jó színházi

A királytalálkozó című drámát június 28-án este 6 órakor tekinthetik meg az érdeklődők a Váci Dunakanyar Színházban.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.29432 )