News Item: : SPORT
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 25 augusztus 2016 - 08:21:41

Egy gólos vereséget szenvedett a bajnokság 5. fordulójában a Vác FC, a Tatabányával játszott két edzőmeccset a Váci KSE kézilabda csapata.

Az NB II-es labdarúgó bajnokság 5. fordulójában Albertirsára látogatott a Vác FC csapata, ahol a Ceglédi VSE vendégei voltak. Az első félidőben mindkét fél részéről lassú, körülményes játékot láthattak a kilátogató nézők. Sajnos ez számunkra jelentett nagyobb gondot, hiszen a tíz emberrel a saját térfelén védekező hazai csapat védelmének feltörésére így nem nagyon kínálkozott esély. Az a kevés, ami volt, az meg sajnos kimaradt. A második félidő nagyobb iramot és egy hazai gólt hozott. Az 57. percben Wild kavarta meg a bal oldalunkat, betört a tizenhatoson belülre, ahol egy csel után visszagurított a hosszú oldalon üresen érkező Farkas elé, aki kapásból a léc alá lőtte a labdát. A bekapott gól és pár percnyi zavarodottság után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és nyomás alá helyeztük a hazai csapatot. Azonban hiába sikerült helyzeteket kidolgoznunk, azok sajnos rendre kimaradtak, így a lefújáskor a hazai csapat örülhetett a három pontnak. Cegléd –Vác 1-0.

A Tatabánya elleni páros mérkőzésekkel folytatódott a Váci KSE csapatának felkészülése a következő szezonra. Ennek első felvonására Vácott a Városi Sportcsarnokban került sor. A nyáron erőteljes vérátömlesztésen átesett megerősödő vendégek nagy iramot diktálva magukhoz ragadták a kezdeményezést. Hibáink ellenére az első félidőben Bartók gólerős játékával azonban még sikerült tartani a lépést és mindössze három gólos hátrányba kerültünk. A folytatásra sajnos elfogyott az erő és az ész is, így a tatabányaiak szinte tetszés szerint érték el góljaikat és nem várt nagykülönbségű vereséget mértek ránk. Vác-Tatabánya 23-34. Tatabányán került sor a két csapat második találkozójára. Sérülések miatt ezúttal elég foghíjas volt csapatunk, de mindezek ellenére kifejezetten biztató volt a játékunk és jól tartottuk magunkat, míg az erőnkből futotta. Ez a 45.percig tartott, aztán végleg kifulladtunk és végül a szerdaival megegyező különbségű vereséget szenvedtünk. Tatabánya – Vác 29-18.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.29709 )