News Item: : Szép Magyar Beszéd az Árpádban
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 20 február 2017 - 08:36:59

Mindenkinek voltak már nyelvbotlásai, kevésbé érthető szavai, gyakran hadarunk, és még sorolhatnánk hétköznapi beszédünk hibáit. Ám a mai napon az Árpád Fejedelem Általános Iskolában 39 olyan diák mérte össze tudását, akik iskolájuk legjobbjaként, a Szép Magyar Beszéd versenyen nem vétenek ilyen hibákat!

A hagyományokhoz híven az Árpád Fejedelem Általános Iskola idén is otthont adott a Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulójának. A rendezvény igen nagy múltra tekint vissza. A váci intézmény a kilencvenes évek elején kapcsolódott be a szervezésbe, és ez alkalommal is közel 40 diák mérte össze tudását a szakmai zsűri előtt. A versenyen az iskolák legjobbjai vannak jelen, így nemcsak Vácról, hanem más településekről is érkeztek kiemelkedő tanulók. Kerekes Barnabás, a zsűri elnöke beszédében kiemelte, hogy a Kazinczy és a Szép Magyar Beszéd versenyeken való részvétel a későbbi érettségi szempontjából is igen hasznos.

Kerekes Barnabás, zsűri elnöke

2005 óta a gimnázium, szakközépiskolák érettségiének mi is a lényege? A szövegértés, a kompetenciák, hogy szép magyar szavakat mondjak. 1966-ban indultak el a Kazinczy versenyek a középiskolás diákoknak. A Kazinczy versenyen az tud jól szerepelni, aki érti a szöveget és ezt úgy szólaltatja meg, hogy a hallgatósággal egyben megérteti, vagyis ami 2005 óta, az egész országban, a közoktatásban a legfontosabb szempont, azt ez a verseny 52 év óta képviseli.

A versenyen korcsoportonként két kategóriára osztották a jelentkezőket: ötödik-hatodik illetve a hetedik-nyolcadik osztályosokra. Mindkét csoportban ugyanaz volt a diákok feladata. Két magyar írótól származó, 20. vagy 21. századi, párbeszéd nélküli, esszé jellegű, kevés idegenszót tartalmazó szöveget kellett felolvasniuk a zsűri előtt. Az egyik szabadon, azaz saját oktató által választott, a másikat pedig a Kazinczy-díj Alapítvány jelöli ki. Ám a versenyzők dolga korántsem volt egyszerű, ugyanis olvasás közben több szempontra kellett összpontosítaniuk.

Duhonyi Tiborné, magyartanár
Értő, érthető és szép olvasás tulajdonképpen. Ilyenkor mindig kiderül ám, hogy ez a legnehezebb. Azt mondják sokan, hogy itt csak olvasni kell, de nem igaz. Érthetően kell olvasni és ez nagyon nehéz.

A versenyző fiatalok közül, a hetedik-nyolcadikos kategória első helyezettje jut tovább az úgynevezett „félországos” döntőbe, Kisújszállásra, ahol a háromnapos rendezvénysorozat végén a győztes Kazinczy aranyéremmel, a második helyezett pedig kiemelt bronzéremmel térhet haza.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.30559 )