News Item: : Vácon is megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 28 február 2017 - 10:58:08

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Vácon a tradíciókat követve a rabtemetőben emlékeztek meg az elnyomó rendszer áldozatairól.

Szombaton a rabtemetőben gyűltek össze civilek és az önkormányzat képviselői, hogy főhajtással emlékezzenek a kommunizmus áldozataira. Történeti források szerint az elnyomó rendszernek világszerte 100 millió áldozata volt. Vácon a vasút mentén húzódó földsávban ma is több mint 100 politikai elítélt nyugszik jeltelen sírban, akiket 1945 és 1959 között küldött halálba a kommunista diktatúra. Az emlékezők a Himnusz eléneklése után a zeneiskola növendékétől hallgattak meg egy kesergőt, majd Smál Gábor mondott verset. Az áldozatok emlékét idén Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök idézte meg.

Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök

Most azért vagyunk együtt, hogy a kommunizmus áldozataira emlékezzünk. Ezek a félelmetes milliós, százmilliós számok azokról szólnak, akiket megöltek. Akik az életükkel szolgálták tulajdonképpen azt, hogy talán egy kicsit szebbé, jobbá legyen ez a világ.

A lelkész saját családjának történetén keresztül emlékeztetett rá, hogy a kommunizmus a halálos áldozatokon túl is milliók életét nyomorította meg, vagy lehetetlenítette el. A városi megemlékezés végén a politikusok és civilek a rabtemetőben felállított emlékmű megkoszorúzásával tisztelegtek a váci áldozatok emléke előtt.






This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.30615 )