News Item: : Marc Fromager előadása a keresztények iraki üldözéséről.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 07 március 2017 - 08:47:24

Háború, olaj, radikalizmus ezzel a címmel tartott előadást pénteken Marc Fromeger az AED franciaországi igazgatója a váci Piarista Gimnáziumban. A „Segítség az üldözött egyháznak” nevű szervezet igazgatója hasonló című könyvének bemutatója kapcsán az Irakban és Szíriában tapasztalt keresztényeket ért atrocitások politikai előzményeiről beszélt, illetve arról, hogy milyen válaszok adhatóak az Iszlám állam megfékezésére.

: Délelőtt a piarista diákoknak, délután pedig már az érdeklődő felnőtteknek tartott előadást Marc Fromager, aki az AED igazgatójaként foglalkozik az Irakban, Illetve Szíriában zajló vallási konfliktussal. Az üldöztetést elszenvedő keresztények ügyét felkaroló szervezet franciaországi vezetője frissen megjelent könyvében is arról ír, hogy mi volt az előzménye az Iszlám állam kialakulásának, mi a helyzet most és milyen folytatása lehet a háborúnak. A Fromager által képviselt szervezet úgy látja, a konfliktus alapvető forrása az olaj, illetve a 2003-as amerikai-iraki háború, amely a demokratizálódási folyamatával átrendezte a közel-keleti térséget.

Marc Fromager AED Franciaországi igazgató
A szíriai háborúban természetesen az Iszlám Államnak van egy közvetlen felelőssége, de az Iszlám állam a térség amerikai megszállásának a következménye. Az amerikaiak tönkre tették Irakot és utána hazaküldték a saját katonáikat. úgy rendezték, hogy a választásokra kerüljön sor és a többség kerüljön hatalomra, vagyis a síiták. Korábban azonban a szunniták voltak hatalmon és ez a szunniták számára elviselhetetlen helyzet. Tulajdonképpen az Iszlám Állam katonaságában leginkább olyan katonákat találunk, akik valaha a hivatalos Iraki hadseregben voltak.

A radikálisabb szunniták tehát az Iszlám Állam megalapításával a hatalmat akarják visszaszerezni - állítja könyvében Fromager- amely a területek elfoglalásával és a muszlim vallási eszmék megszilárdításával jár együtt. Ennek elszenvedői az iraki keresztények is, akik a világ talán legrégebbi keresztény közössége. Számukra a hódító dzsihadisták három lehetőséget hagynak Irakban. Vagy felveszik az iszlám vallást, vagy meghalnak, vagy mindent hátrahagyva elmenekülnek a térségből. Az Iszlám Állam katonái felgyújtják, vagy megrongálják templomokat és gyakran elviszik a keresztény kisgyerekeket- emelte ki előadásában az AED igazgatója.

Marc Fromager AED Franciaországi igazgató
[i]Ma az igazi probléma, hogy a keresztények eltűnhetnek ebből a térségből. Irakban másfél millió keresztény volt az amerikai megszállás előtt 15 évvel ezelőtt. mára ebből mindössze 150 ezer keresztény maradt, tehát a 90%-uk kevesebb, mint egy generáción belül eltűnt. És ha véget ér a háború, akkor is megmarad az a probléma, hogy a helyi muzulmán lakosság már erősen radikalizálódott és nem akarnak több keresztényt ott.

Fromager azt mondja könyvében, hogy Európa úgy tud jobbítani a helyzeten, ha segít lezárni a háborút és segít abban, hogy Irak és Szíria újra felépülhessen. Az emberek szintjén pedig azt javasolja a szervezet igazgatója, hogy legyünk nagylelkűek és bőkezűen segítsük az ottani keresztényeket, mert rajtuk senki nem segít.

Marc Fromager AED Franciaországi igazgató

Ebben a közele-keleti problémában azt látjuk, hogy ez nem csak egy külső probléma, hanem számunkra, Európa számára is következmények vannak. Voltak Európában merényletek és tudjuk, hogy a migránsok között 8 ezer dizsahdista harcos érkezett Európa földjére. csak azt, hogy legyünk nagyon óvatosak és kontrolláljuk azt, hogy ki érkezik hozzánk. Sajnos a jövőben problémák elé nézhetünk. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne fogadjuk be a migránsokat, csak azt, hogy legyünk nagyon óvatosak és kontrolláljuk azt hogy ki érkezik hozzánk.

Marc Fromager magyarországi körútja a váci előadással zárult. Könyvét itt helyben is elérhetik az olvasók.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.30655 )