News Item: : Ballagnak a középiskolások, megkezdődött az érettségi
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 09 május 2017 - 09:18:42

A váci középiskolák is megtartották a végzős diákok búcsúztatását a hétvégén. A közel 1000 tanuló ballagására pénteken és szombaton került sor, akik egy része már túl is van a középszintű érettségik első felvonásán. Az ide év különlegessége, hogy 2017-ben már egy megújult magyar írásbelivel kell megbirkózniuk a diákoknak.

Május első vasárnapja az anyáké. Ilyenkor rendszerint minden gyermek igyekszik valamilyen módon kifejezni szeretetét édesanyjuk felé. Ki virággal, ki más kedvességgel. A virágkötőknek igazi kihívás volt ez a hétvége, hiszen most tartották meg a középiskolás ballagásokat. A Váci Szakképzési Centrum adatai szerint, 4 váci tagintézményükben 499 diák végzett. Tehát a Király, a Boronkay, a Közgáz és a Selye közel fél ezer ballagó diákot jelentett a városnak. A Madách Gimnáziumban 153-an ballagtak el. Telefonon kerestük a Bernáth Kálmán és a Táncsics Mihály iskolákat is, de nem értük el őket. A korábbi évek alapján azonban látszik, hogy megközelítőleg 1000 tanuló hagyja el ilyenkor az alma matert. A diákok nagy részének ez azt jelenti, hogy megkezdődik eddigi tanulmányaik legnagyobb kihívása, az érettségi. A hagyományok nem változtak, a sorrend a megszokott: hétfőn magyar, kedden matematika, szerdán történelem, csütörtökön angol pénteken pedig német, jövő héten pedig biológia, kémia, informatika, fizikai és földrajz érettségik is lesznek, de a sort lehetne folytatni. Az idei év különlegesnek számít, hiszen 2017-ben kellett először megírni az új magyar érettségit. A teljes idő nem változott. Továbbra is 240 percük, azaz 4 órájuk volt a teszt kitöltésére. A felosztás és a feladatok azonban változtak. Korábban 60 percük volt a diákoknak a szövegértésre, amit most 90 percre emeltek. A plusz rendelkezésre álló időkeretben kellett motivációs levelet írni vagy érvelni egy meghatározott téma mellett vagy ellen. A vizsga fennmaradó részében József Attila és Radnóti verset lehetett összehasonlítani vagy Kosztolányi novellát elemezni. Az eddigi visszajelzések vegyesek. Sokan nehéznek tartották az új érettségi formát, míg mások elégedettebben nyilatkoztak. Természetesen az elengedhetetlen serkentők sem maradhattak el, ahogy a különféle egyéni módszerek sem.

Gyürky Gábor, érettségiző, VMIG
Hát csokoládét persze ettem. Ilyen praktika igazából csak az volt, hogy az elején már-mielőtt elfelejtettem volna felírtam mindent, hogy bevezetésbe, tárgyalásba mit kellett írni. Műfaj, műnem, címelemzés. Szerzőről valamennyit kellett írni, milyen stílusban.

A középszintű vizsga mellett, párhuzamosan került sor az emeltre is, ahol szintén voltak változások a korábbi évekhez képest. Az emelt vizsgán több munkát kellett elvégezniük, amihez komolyabb irodalmi ismeretek kellettek.

Kovács Balázs, hallgató, ELTE

Nekünk egy reflektáló szöveg volt, illetve egy verselemzés. A reflektálás pedig a különböző klasszikus műveknek az újrafordítása volt. Tehát például Nádasdy Ádám kiadta most a Shakespeare összest újrafordítva, Dante-tól az Isteni színjátékot is újrafordítva.

A diákok közül sokan vegyes érzésekkel jöttek ki az érettségiről. Nem mindenki kapta azt amire számított, ami aztán a hangulata is rányomta a bélyegét.

Molnár Marcell, Estv, riporter

Vácon kifejezetten nehéz volt lencsevégre kapni a diákokat, ugyanakkor a legtöbb srác elmondta, hogy egy nehéz magyar érettségin vannak túl.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.30936 )