News Item: : A baloldal szerint kevés a Karacs kikiáltási ára
(Category: Hírek)
Posted by webK
csütörtök 10 augusztus 2017 - 09:13:18

A volt Karacs Teréz értékesítése kapcsán tartott összevont sajtótájékoztatót a váci baloldali ellenzék. Az MSZP, a DK, az Együtt és a Vácért Lokálpatrióták helyi képviselői szerint a Fidesz-KDNP-s többségű testület áron alul akarja eladni a belvárosi önkormányzati ingatlant, ezért azt követelik, hogy vagy a szerintük elfogadható összegért, vagy egyáltalán ne értékesítsék a volt Karacs épületét.


Rozmaring Sándor Együtt a Korszakváltók Pártja, elnök, Vác

Most ismét egy olyan üggyel kívánunk önök elé állni, amelyről azt gondoljuk, ha ebben a formában valósulna meg, ahogy a Fidesz-KDNP többséggel rendelkező váci testület megszavazta, súlyos pénzügyi veszteség érné a városunkat. Ez a Karacs Teréz kollégium eladása.

Az Együtt, az MSZP, a DK és a Vácért Lokálpatrióták képviselői szerint kevés a 120 millió forintos indulási licitár a belvárosi önkormányzati ingatlanért, korábban ugyanis 450 millió forint volt a kikiáltási ár. A Lokálpatrióták elnöke kiemelte: a meghirdetés ideje is nagyon rövid, így a lehetséges versenytársaknak ideje sem lesz felkészülni az augusztus 21-i határidőig. Ferjancsics László szerint a kiírás ebben a formában annak a cégnek kedvez, aki legutóbb kezdeményezte az ingatlan megvételét.

Ferjancsics László, Együtt-Lokálpatrióták képviselő ,Vác
A volt kollégium épületére egy olyan cég jelentkezett be, olyan vállalkozás kezdeményezésére indult el a korábbihoz képest alacsonyabb értéken az értékesítési folyamat, amely tulajdonosának közös cége van azzal a személlyel, aki a Fidesz képviselőjelöltje volt három éve városunkban. Aki, nem mellesleg, a Fidesz delegáltjaként tagja az önkormányzat egyik bizottságának.
Narr: A DK választókerületi elnöke azt is kifogásolta, hogy a szóban forgó cég megalakulása, a cégbejegyzés szerint, június 7-én történt meg, a felértékeléshez szükséges tulajdonjogi lapot viszont valaki már július 3-án kikérte, július 4-én pedig elkészült az értékbecslés, miszerint az ingatlan 120 millió forintot ér. Krause István szerint ez azért is tűnik kevésnek, mert év elején az OTP 321 millió forintos jelzálogjogot terhelt az ingatlanra. Utóbbi miatt a testületi ülésen a DK-s elnök azt javasolta, hogy az induló ár legalább 200 millió forint legyen, de a jobboldali többség ezt is elutasította, akárcsak Ferjancsics László javaslatát, aki a 30 nap helyett 60 napos jelentkezési határidőt javasolt-hangzott el a sajtótájékoztatón. Bóth János számításai szerint a Karacs kollégium a jelenlegi paraméterek szerint 17 ezer forint/ négyzetméter, míg a belvárosi telek 15,500 forint/ négyzetméter áron kelne el, ezért felszólította a városvezetést, hogy vagy hagyják városi tulajdonban a kollégiumot, vagy tisztességes áron értékesítsék azt.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.31363 )