News Item: : Meddig nőhet még az UVA és UVB mértéke?
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 17 augusztus 2017 - 08:05:48

Korábban nem észlelt foltok a váci házigazdaság terményein, és megégett, bár félárnyékba ültetett fenyő. Mekkora az UV sugárzás és mit lehet tenni ellene? A káros napsugarak mértéke egyesek szerint az ózonréteg vékonyodása miatt nő, mások szerint ez nem változott jelentősen az utóbbi évtizedekben. A bőrgyógyászok mindenesetre a veszélyekre figyelmeztetnek, az UV-A főleg a látást roncsolja, míg az UV-B a DNS módosításával a bőrrákért felelős. Nőtt, vagy csökkent az UV sugárzás az utóbbi években Magyarországon, ennek is próbálunk utánajárni a következő összeállításban.

A nem látható fény tartományába tartozó Ultra Viola sugárzást több részre osztják a fizikusok, a bőrgyógyászok viszont a középtartományba tartozó UVB-t tartják leginkább felelősnek a bőrrák kialakulásáért. Az UVB kis mértékben szükséges, hiszen a szervezetünkben kialakuló D vitamin előállításához nélkülözhetetlen, a kellő mennyiség viszont gyorsan, akár egy negyedóra alatt is kialakul a szervezetben. A problémát az okozza, hogy jóval nagyobb dózis éri a bőrfelületet, főleg nyáron, amikor az UV sugárzás is jelentősen megnő. Az UV tartományban a B sugárzáshoz képest ráadásul jóval több érkezik az „A” típusúból, ami szintén sejtrongáló, és a DNS-t is átrendezi, ami felelős a bőrrák, főleg a szembetegségek kialakulásában. Ezért a szakemberek óvva intenek attól, hogy nyáron, azokban az órákban, amikor a legmerőlegesebb szögben ér minket a napfény, vagyis11-és 15 óra között, kitegyük magunkat a tűző napverésnek. Az emberi bőr pigmentek kialakulásával – lebarnulással reagál a nem látható fény sugárzására, a növények pedig fajonként különböző módszerekkel igyekeznek védekezni a sejtpusztító öregedést okozó UV ellen. A kókuszpálma például viaszt termel, a kukorica pedig festékanyagot. Egyes kutatók viszont azt publikálták, hogy Dél-Amerikában a magas UV sugárzás terméketlenséget okozott az említett takarmánynövényben. Idén a térségben is magasabb volt a napos órák száma. A meteorológia többször adott ki UVB riasztást, de a növények is érezhetően megsínylették a káros sugárzást. Az erős napnak kiszolgáltatott paprika a locsolás ellenére is foltosodott, a félárnyékba ültetett fenyő megégett, és a gyep is elszürkült, pedig utóbbi is rendszeresen volt locsolva. Az Egészségügyi Világszervezet 0- és 11 közötti skálára osztotta az UV sugárzást. Már a közepes, az 5-ös fokozatnál is 20-30 perc alatt megég a bőr, idén többször is volt extrém erős, azaz 8-as fokozat, ami azt jelenti, hogy 10 perc is elegendő arra, hogy védelem nélkül átmeneti bőrkárosodást, az az leégést szenvedjen a sugárzásnak kitett személy. A növények jó részét egész nap éri ez a hatás. A magas UV- B és A sugárzás okát egyes szakaemberek az ózonréteg elvékonyodásával magyarázták, bár abban is egyetértettek, hogy a védelmet nyújtó légkör az utóbbi időben regenerálódott. A mérések szerint Magyarországon 94 óta mégis –bár csekély mértékben- nő az UV A és B sugárzás mértéke. A magyarázat szerint a 10 évenkénti 4-5%-os növekedés az ipar csökkenésének köszönhető, a levegő ugyanis tisztul, és kevesebb szennyezőanyag kerül a légkörbe, ami megszűrné a káros UV sugárzást.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.31394 )