News Item: : Szakmunkásvizsgák a Király Endre Iskolában
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 14 június 2007 - 16:33:21

Több területen is szükség lenne a jó szakemberekre térségünkben, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a fiatalok nem részesítik előnyben a szakmunkásképzéseket. Pedig a munkaerőpiac felvevő képessége korántsem érte el a maximumot, több szakmában szinte vadászni kell a jól képzett munkaerőt. A helyzet fokozottan igaz a Király Endre Szakiskola számos képzésére is. Van olyan szakma amely esetében akár az iskolapadból frissen kikerült fiatalok háromszorosát is azonnal el tudnák helyezni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A váci intézmény autófényező szakon végző diákjai a napokban mutatták be vizsgamunkájukat, ők a gyakorlati oktatásuk helyszínén, a Volánbusz fóti telephelyén adtak számot tudásukról. Amint látható a korszerű üzemcsarnokban minden feltétel adott a színvonalas oktatáshoz, az iskola és a cég kapcsolata immár több évtizedes múltra tekinthet vissza. A mostani végzősök szinte mindegyike rendelkezik már most munkahellyel, többen éppen ott tudnak elhelyezkedni ahol a szakmai képzésük zajlott. Ugyanez a helyzet az autószerelők, járműgépész-technikusok vagy karosszéria-lakatosok esetében is, a térségben található cégek és vállalkozások sokszor maguk keresik meg az iskolát a jó munkaerő reményében.

Varga József gyakorlati oktatásvezető, Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Vác
"Nagyon jó eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, ugyanis a váci régió kiemelten jó helyzetben van, óriási a jól képzett munkaerő felvevőpiaca. Sajnos nagyon kevés az a végzett szakember, akit jelen pillanatban be tudunk állítani a munkaerőpiacra. Az volna a számunkra a szerencsés, ha még többen jelentkeznének szakembernek, szakmunkásnak."


A tanulókat ugyanis egyre nehezebb arra rábírni, hogy ne elsősorban divatos, hanem keresett szakmát válasszanak maguknak. Olyat, amelyben régiós szinten is eredményesen tudnak elhelyezkedni. A legtöbb munkahelyen korrekt, európai körülmények fogadják a munkavállalókat és a szakemberek szerint a várható fizetések sem jelenthetnének visszatartó erőt. Úgy tudjuk ugyanis, hogy egy kezdő fiatal jól képzett szakember átlag 150ezer, bizonyos esetekben akár 300ezer forintot is megkereshet. Ez a pénz pedig általában nettó összeget jelent.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.3145 )