News Item: : Mikszáth verseny
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 19 október 2017 - 10:20:06

Idén második alkalommal rendezték meg a Margarétában a Mikszáth Kálmán irodalmi kávéházi versenyt. A feladat hasonló volt, mint tavaly, de ezúttal a Szent Péter esernyője című művet kellett a jelentkezőknek elolvasniuk, melyhez a feladatok kapcsolódtak . A megmérettetés több részből tevődött össze, amik során a színészi képességeken túl, a logikus gondolkodásra is szükség volt.

Ismét fiatalok töltötték meg a kávéházat, és buzgón készültek egy-egy asztalnál a Mikszáth Kálmán névnapján megrendezett versenyre, melynek egyik fordulójában színészi képességeiket is meg kellett csillogtatniuk a zsűri előtt. A jelentkezőknek tavaly a Különös házasság című regényt, idén pedig a Szent Péter esernyőjét kellett elolvasniuk. A szakértők többek között az elkészített szövegek tartalmi értékére, illetve korhű stílusára fókuszáltak, de az előadásmódra is nagy hangsúlyt fektettek. Az ötletgazda szerint a verseny a diákok tanulmányai során nemcsak irodalmi szempontból hasznos, hanem segíti őket az érettségire való felkészülésben is.

Gergely Zsolt, szervező:

Mivel középiskolásoknak hirdettük meg a versenyt, ezért egyfajta felkészülés is lehet ez az érettségire, mert az érettséginél az egyik magyar választható tétel az írásbelin mindig az érvelés, és itt már eleve felkészülhetnek erre.

Az érvelés gyakorlása mellett az előadásmód is sokat nyomott a latba, hiszen az élet több területén előfordulhat, hogy olyan szituációba kerülünk, ahol nyilvánosság előtt kell szerepelni. A diákok esetében ez fokozottan igaz, nemcsak a hétköznapi feleléseknél, hanem az érettséginél, a szóbeli vizsgáknál sokat számít, ha a tanuló összeszedetten és magabiztosan prezentálja tudását, a versenyen erre is sor került, bár némi színészi játékra is szükség volt a tökéletes összhatás érdekében. A zsűri elnöke Gosztola Adél színművész volt, aki úgy látja, az ilyen versenyekkel a szépirodalom iránt is fel lehet kelteni a diákok érdeklődését.

Gosztola Adél, színművésznő
Azért azt keveset lehet elmondani a mai fiatalságról, hogy ennyire érdekelné egyáltalán az irodalom és nagyon hasznosnak tartom, ha van egy adott konkrét író, akkor annak egy kicsit bele kell mélyedni az életébe, utána kell olvasni és valamit meg fognak ebből jegyezni felnőtt korukra is és egy csodálatos íróval ismerkednek meg. Szerintem ez egy remek dolog, és én nagyon örülök, hogy vannak ilyen fiatalemberek, akik ezt csinálják.




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.31666 )