News Item: : Falu a városban
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 13 november 2017 - 09:56:52

Falu a városban. Ez a címe annak a frissen megjelent Kisvácról szóló kötetnek, amit csütörtök délután mutattak be a városrész református gyülekezetének közösségi házában. A kiadvány pályázati támogatással készült, szerzője a levéltár igazgatója, az igen gazdag képi anyagot pedig Hörömpő Gergely egykori református lelkész hagyatékából válogatták. A könyvet a reformáció 500. évfordulója alkalmából adták ki.



A kisváci reformátusok gyülekezeti termében mutatták be csütörtök délután a legújabb Vácról szóló könyvet. A kiadvány megjelenésének anyagi hátterét a reformáció 500 éves megjelenésére kiírt pályázati forrás biztosította. Horváth M. Ferenc, a váci levéltár igazgatója a témához kapcsolódva a város református múltját dolgozta fel a kötet első részében, a könyv második felét pedig Hörömpő Gergely egykori református lelkész-fotográfus Dunát és Kisvácot ábrázoló, nagyrészt fekete-fehér képei töltik ki. Az ünnepélyes bemutatón Borsi Attila lelkész, aki az előszót is írta a kötethez úgy fogalmazott: a könyv a kisváci református közösségnek állít emléket.

Dr. Borsi Attila református lelkész
Ennek az emlékezésnek az a különleges miliője van, hogy tulajdonképpen egy olyan visszatekintésre hív bennünket, aminek mi is részesei vagyunk. Akár itt születtünk, akár itt nőttünk föl, ide költöztünk, és ennek a közösségnek, ennek a településrésznek lett valaki a tagjává, vagy éppen ebben a gyülekezetben találtak helyet, otthont.

A szerző, Horváth M. Ferenc azt mondta: a Kőkapun túli városrész több szempontból is különleges része Vácnak, bár idő kellett ahhoz, hogy ez tudatosuljon benne.

Horváth M. Ferenc igazgató, Vác Város Levéltára
El kell mondanom, hogy nem igazán ragadott meg a látvány, ami itt fogadott. Később szerettem meg ezt a városrészt, akkor, amikor nemcsak helytörténeti irodalmat olvastam hozzá, hanem személyes tapasztalataim is voltak a sétáim során és néhány házba be is nézhettem.

Az igazgató szerint a kisváciakra jellemző, hogy olyan módon őrzik a múltjukat, amiben a hagyományok tisztelete és a hit is fontos szerepet kap, ami nem csoda, hiszen a történelem viharai többször állították a lakosságot komoly megpróbáltatások elé. Horváth Ferenc hangsúlyozta: a könyvben közzétett nagyszámú fotó, amiket a városrész egykori református lelkésze, Hörömpő Gergely készített, hűen tükrözik a városon belül folytatott falusias életforma mindennapjait, az ember és a Duna sajátos viszonyát. Hozzátette: a 60-as és 70-es évek között készített felvételek arról árulkodnak, hogy a lelkész szerette az itt élőket és felelősséget érzett irántuk.
A letűnt világot és Kisvác történetét bemutató könyvet a váci könyvesboltokban , a Tourinform irodában és a múzeumi kiállítóhelyeken lehet majd megvásárolni.




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.31763 )