News Item: : November közepére elkészül a Damjanich téri bekötő út
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 13 november 2017 - 09:57:23

Hónap közepére elkészül a kivitelező a Rózsa utca 2-es út bekötőjével. Az új szakasz megépítését a testület hagyta jóvá egy társasház kivitelezés kapcsán azért, hogy ezzel csökkentsék a várhatóan megnövekvő forgalmat Damjanich téren.

A kivitelező cég művezetője szerint a hónap közepére elkészül ez a bekötő út, ami a Rózsa utcából, illetve a Damjanich térről vezetné ki a forgalmat a 2-es főútra. A 30 méteres új út egyirányú lesz kifelé és balra kanyarodva ad majd lehetőséget a gépjárművezetőnek, hogy elhagyja a területet. A város testülete még ez év márciusában tárgyalta és hagyta jóvá a Rózsa utcai 2x16 lakásos társasházat építtető cégnek a kérelmét a bekötő út kialakítására illetve a Rózsa utca elejének 6m-r történő kiszélesítésére. A bekötőút jóváhagyását azzal indokolták, hogy ezzel a megoldással lehet majd csökkenteni az új lakók miatt a városrészben megnövekedő forgalmat. A kivitelező cég közben a lakások építését is megkezdte. A Híradó úgy tudja a tervezettek szerint jövő év nyarára elkészül az első 16 lakás, amiknek jó részét már értékesítette a befektető.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.31764 )